Chapter Nineteen ~ Promise

CARLY MONTGOMERY

három hónappal később

A negyedik hónapban járunk. A nővérem erőtlen, és már egy ideje bent tartják a kórházban.

- Istenem Katniss, annyira szeretlek - suttogtam, miközben a haját simogattam.

- Én is téged! - mosolygott gyöngén. - Kérlek, ígérj meg nekem valamit - suttogta, én pedig azonnal bólintottam. - Vigyázz Justinra! Azt szeretném, hogy ti ketten együtt legyetek, ha én meghalok - mondta, én pedig bólintottam. Nem tudtam, miért egyeztem bele, hiszen nem jövök ki jól vele, de Katnissért bármit!
- Ígérem - suttogtam, aztán kimentem a kórteremből, magára hagytam nővérem, és anyuékat tárcsáztam. Katnek nagyon rossz velük a viszonya, viszont a szüleim naponta kérnek helyzetjelentést az állapotáról, ha már látni nem láthatják.

két óra elteltével

A kanapén ültem Justinnal szemben. Mindketten csendben voltunk, és próbáltuk feldolgozni az imént hallottakat. Fülemben mélyen csengett Dr. Benson hangja. "Lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, ugyanis a szervezete nem bírta"... Mikor felfogtam, hogy mi is történt, kitört belőlem a zokogás. Juss odajött, és annak ellenére, hogy nem túl fényes a kapcsolatunk, átölelt, és csitítani kezdett. Tudtam, hogy nem kell sok, hogy nála is elszakadjon az a bizonyos cérna, amely még tartja benne az erőt.

- Nyugodj meg - suttogta fülembe szexi hangon. - Nem lesz semmi baj - hangsúlyozta ki a "semmi" szót. Kétségbeesett kacagás szaladt ki a számon. Megtöröltem könnyáztatta arcomat, és Justinra néztem.

- Tudod mi a vicces? - tettem fel neki a kérdést, Ő pedig értetlenül bámult rám. Gondoltam. - Kat azt akarja, hogy miután Ő meghal... - halkultam el. - Te és Én... Szóval, tudod - mondtam végül, Ő pedig kerek szemekkel nézett rám.

- Ez nevetséges! Őt nem tudod helyettesíteni - mondta ki ezeket a bántó szavakat, melyek lelkemig hatoltak. Sós könnyek újra csípni kezdték szemeimet. Hitetlenül ráztam meg a fejem, aztán rohanni kezdtem az ajtó felé.

- Várj, Carly! Nem úgy értettem - üvöltött, de nem figyeltem rá. Igaz, hogy nem akarok tőle semmit, de akkor is rettenetesen megbántott. Igenis vagyok olyan szép, mint a nővérem. - gondoltam magamban.
Mikor kiszellőztettem a fejem, hazafelé - azaz Justin háza felé - vettem az irányt, és abban reménykedtem, hogy nem lesz otthon. Semmi kedvem nem volt találkozni vele, és azt hallgatni, hogy mennyire sajnálja, hogy megbántott. Igen. Megbántott. Mocskos módon megbántott, pedig semmit sem érzek iránta. Nem értem, hogy miért...

KATNISS MONTGOMERY

Nem bírom már. Feladtam a harcot, az életemért. Tudom, hogy meg fogok halni, de már nem bánom. Tudom, hogy minden okkal történik, és ennek is így kell történnie. Remélem, teljes szívemből, hogy Carly és Justin egymásra találnak majd, hiszen ha velem nem lehet, akkor a testvérem megérdemli. Sosem volt szerencséje a férfiakkal. Egyedül az bánt az egészben, hogy itt kell hagyjam Őt. Életem szerelmét, akit még mindig olyannyira szeretek, mint mikor először megpillantottam. Nem fáj. Nem érzek semmit, csak azt, hogy egyre jobban épülök le. Egyre kevesebb az erőm, és az élni akarásom is csökken. Már nem küzdök, és a szervezetem sem. Nincs sok időm hátra. Hetek, jobb esetben egy hónap. Rettentő kevés, de ezt a kevés időt Justinnal, és a húgommal akarom tölteni, ha már anyáékkal nem lehetek. Mielőtt meghalok, szeretnék kibékülni velük. Muszáj lesz beszélnem a szüleimmel, hiszen nem akarom úgy itt hagyni ezt a földet, hogy haragban válok el tőlük. Szeretem Őket, bármennyire is nem ezt mutattam. Mindig is szerettem Őket, és hiányoztak nekem, nap mint nap. Hiszen nekik köszönhetem az életem, és azt, amire vittem. Ezért rettentő hálás vagyok nekik.

Az időérzékem sem túl jó, de délután három körül lehetett, mikor Juss lépett be a kórtermem ajtaján, de nem volt egyedül...