Epilogue

JUSTIN BIEBER

Húsz év telt el, Katniss halála óta. Húsz éve gondolok rá minden egyes nap. Húsz év... Nélküle. Rettenetesen hiányzik. Mikor meghalt, teljesen összeomlottam. Ittam, drogoztam, és mindennap más ribanccal töltöttem az éjszakát, ám néhány hónap elteltével rájöttem, hogy ez nem megoldás. Carly rengeteg dologban segített nekem, s Kat halála után négy évvel azon kaptam magam, hogy én és C együtt vagyunk. Teljesítettük Katniss kívánságát azzal, hogy összejöttünk, és én ennek rettenetesen örülök. Három gyerekünk van. Három csodaszép lány, és egy boldog családban élünk, bár Katniss-t örökké szeretni fogom. A legidősebb gyermekünk már tizenöt éves. Lana Bieber. Az összes fiú odavan érte, és elég nehéz távol tartani Őket Tőle. A középső kislány tizenharmadik életévét töltötte a múlthéten. Az Ő neve Katniss Bieber. Mikor megkérdezi, honnan kapta a nevét, mindig azt mondjuk neki, hogy egy gyönyörű angyaltól. Az őrangyalunktól, aki fentről néz le ránk. S a legkisebb csöppség csupán öt éves, Őt Gracie-nek hívják. Egy csodálatos család vagyunk, és érzem, hogy Kat fentről vigyáz ránk. Örökké szeretni fogom, és ezt Carly is tudja, és meg is érti. Szeretem Carly-t, de Ő sosem fogja pótolni Katniss-t. Soha.

Sziasztok!

Elérkezett ez a nap is. Katniss és Justin történetét hivatalosan is, végleg lezárom. Köszönök mindent a drága olvasóimnak, hogy mindig velem voltatok, és örömmel olvastátok a friss részeket. Tudjátok, ha valami véget ér, egy új ajtó kinyílik. Ez nálam is így történik, hiszen hamarosan megnyitom 'A bosszú tíz lépése' című blogomat, Shaylee Martins és Luke Hemmings főszereplésével, valamint a múlthéten nyíló Gyönyörű Sorscsapás blogom is kezdetét vette. Remélem az itteni olvasóim ott is követni fogják a fejlődésem, és a történet apró, kibogozatlan szálait. Nagyon szeretlek titeket, és még egyszer köszönök mindent!

Ezennel, a blogot hivatalosan is lezárom!

Puszi: Vivianne S.

Chapter Twenty ~ Happily Die

KATNISS MONTGOMERY

Az ajtóban anya, és apa álltak. Szemeik megteltek könnyekkel, én pedig szólni sem tudtam, annyira ledermedtem. Csak feküdtem ott megszeppenve, és idegesen. Szégyelltem magam, amiért így kellett látniuk.
- Kicsikém! - jött oda hozzám anyám, s egy puszit nyomott a homlokomra. - Annyira, rettenetesen sajnáljuk, hogy nem jöttünk el hozzád! Kérlek, könyörgöm, bocsáss meg nekünk - kezdett el zokogni, nekem pedig a szívem megszakadt érte.
- Anya - súgtam halkan. - Nem haragszom! Szeretlek Titeket! - apa is odajött, s úgy éreztem, most, hogy kibékültem a szüleimmel, boldogan fogok meghalni. Justin megfogta gyönge kezem, és ujjainkat összekulcsolta. Halványan rámosolyogtam, Ő ezt viszonozta, de szemeiből sugárzott a fájdalom, és a szomorúság. Nem akarom, hogy szomorú legyen miattam. Azt akarom, hogy éljen, amíg csak lehet!
- Justin és Carly hívtak ide minket, és egy ideig Justinnál fogunk lakni - mondta Apa. Tudtam, hogy az "egy ideig" azt jelenti, hogy addig, ameddig meg nem halok. Apu nem akarta kimondta. Fél. Tudom, hogy nem akar elveszíteni, de erősnek kell maradnia.
- Annyira sajnálom - suttogtam, s ekkor nyílt az ajtó, és Carl lépett be rajta. Üdvözölte a szüleimet, majd helyet foglalt, és csendben figyelte a mi kis beszélgetésünket.
- Mit, Kincsem? - kérdezte értetlenül anya, én pedig próbáltam lenyelni a könnyeimet. Nem akartam megtörni, s tudtam: erősnek kell mutassam magam.
- Azt, hogy sosem voltam olyan gyermeketek, amilyennek akartatok. Én... Nagyon sajnálom! Ne haragudjatok rám - törtek elő könnyeim, a szüleim pedig azonnal csitítani kezdtek. Justin aprót szorított a kezemen, jelezve ezzel, hogy semmi baj. De én tudtam, hogy igenis baj van. Megkeserítettem a szüleim életének egy huzamosabb részét, és ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak.
- Mi mind nagyon szeretünk Kat - suttogta Carly, de alig hallottam, a fülemben dobogó vértől. Egyszer csak hatalmas fájdalom hasított a fejembe, melynek következményeképpen felsikítottam. Mindenki tudta: nagy a baj. Anya és Justin orvosért rohantak, Carly pedig apát nyugtatta: feleslegesen. Mindenki tudta - köztük én is -, hogy most jött el az idő. Látásom egyre homályosult, de nem éreztem fájdalmat.

A következő pillanatban magamat láttam, esküvői ruhában. Jobb oldalamon édesapám, bal oldalamon húgom sétált. Gyönyörű voltam, és mosolyogtam. Az oltárnál Justin állt, szemeit könnyfátyol borította. Büszkén mért végig, én pedig örültem, hogy végre a felesége lehetek.
Hirtelen mindenki eltűnt.
A tengerparton ültem, fürdőruhában. Justin, arcán hatalmas mosollyal rohant felém. Felkapott, én pedig kacagva sikítottam. Berohant velem a vízbe. Boldogak, és felhőtlenül gondtalanok voltunk a nászúton.
Ezt követően megszületett életünk első gyermeke, aki egy csodálatos kisfiú lett. Az apjára hasonlítottak a telt ajkai, és a mogyoróbarna szemei. Tőlem az orrát örökölte. Trevor Bieber.
Rá három évre megszületett a második gyermekünk. Egy csodálatos, kék szemű, szőke hajú kislány: Rachel.

Felhőket láttam.
Madár repül el az ablakom előtt, aztán semmi.
Fény hullik be az ablakomon.
Semmi.

Pillanatok.


Halmozódtak egymás hegyén-hátán, egészen mostanáig.

_______________________________________________________________

Sziasztok!

Nos, bármennyire is fáj, és akármennyire is hiányozni fog a blog, elérkeztünk az utolsó részhez. Jövőhét szerdán egy epilógussal végleg lezárom majd az Impossible Love történetét. Egyszer minden véget ér - tartja a közismert mondás. Csodálatos hónapokat töltöttem el itt, és rettentő hálás vagyok minden kedves olvasómnak, és a komiknak, amikkel biztattatok, és lelket öntöttetek belém egy-egy olyan rész után, mikor úgy éreztem: elég volt.

Remélem mindenki elégedett a résszel legalább annyira, hogy egy hozzászólást itt hagyjon. Nagyon sokat jelentene.

További szép napot, puszi: Vivianne S.

Chapter Nineteen ~ Promise

CARLY MONTGOMERY

három hónappal később

A negyedik hónapban járunk. A nővérem erőtlen, és már egy ideje bent tartják a kórházban.

- Istenem Katniss, annyira szeretlek - suttogtam, miközben a haját simogattam.

- Én is téged! - mosolygott gyöngén. - Kérlek, ígérj meg nekem valamit - suttogta, én pedig azonnal bólintottam. - Vigyázz Justinra! Azt szeretném, hogy ti ketten együtt legyetek, ha én meghalok - mondta, én pedig bólintottam. Nem tudtam, miért egyeztem bele, hiszen nem jövök ki jól vele, de Katnissért bármit!
- Ígérem - suttogtam, aztán kimentem a kórteremből, magára hagytam nővérem, és anyuékat tárcsáztam. Katnek nagyon rossz velük a viszonya, viszont a szüleim naponta kérnek helyzetjelentést az állapotáról, ha már látni nem láthatják.

két óra elteltével

A kanapén ültem Justinnal szemben. Mindketten csendben voltunk, és próbáltuk feldolgozni az imént hallottakat. Fülemben mélyen csengett Dr. Benson hangja. "Lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, ugyanis a szervezete nem bírta"... Mikor felfogtam, hogy mi is történt, kitört belőlem a zokogás. Juss odajött, és annak ellenére, hogy nem túl fényes a kapcsolatunk, átölelt, és csitítani kezdett. Tudtam, hogy nem kell sok, hogy nála is elszakadjon az a bizonyos cérna, amely még tartja benne az erőt.

- Nyugodj meg - suttogta fülembe szexi hangon. - Nem lesz semmi baj - hangsúlyozta ki a "semmi" szót. Kétségbeesett kacagás szaladt ki a számon. Megtöröltem könnyáztatta arcomat, és Justinra néztem.

- Tudod mi a vicces? - tettem fel neki a kérdést, Ő pedig értetlenül bámult rám. Gondoltam. - Kat azt akarja, hogy miután Ő meghal... - halkultam el. - Te és Én... Szóval, tudod - mondtam végül, Ő pedig kerek szemekkel nézett rám.

- Ez nevetséges! Őt nem tudod helyettesíteni - mondta ki ezeket a bántó szavakat, melyek lelkemig hatoltak. Sós könnyek újra csípni kezdték szemeimet. Hitetlenül ráztam meg a fejem, aztán rohanni kezdtem az ajtó felé.

- Várj, Carly! Nem úgy értettem - üvöltött, de nem figyeltem rá. Igaz, hogy nem akarok tőle semmit, de akkor is rettenetesen megbántott. Igenis vagyok olyan szép, mint a nővérem. - gondoltam magamban.
Mikor kiszellőztettem a fejem, hazafelé - azaz Justin háza felé - vettem az irányt, és abban reménykedtem, hogy nem lesz otthon. Semmi kedvem nem volt találkozni vele, és azt hallgatni, hogy mennyire sajnálja, hogy megbántott. Igen. Megbántott. Mocskos módon megbántott, pedig semmit sem érzek iránta. Nem értem, hogy miért...

KATNISS MONTGOMERY

Nem bírom már. Feladtam a harcot, az életemért. Tudom, hogy meg fogok halni, de már nem bánom. Tudom, hogy minden okkal történik, és ennek is így kell történnie. Remélem, teljes szívemből, hogy Carly és Justin egymásra találnak majd, hiszen ha velem nem lehet, akkor a testvérem megérdemli. Sosem volt szerencséje a férfiakkal. Egyedül az bánt az egészben, hogy itt kell hagyjam Őt. Életem szerelmét, akit még mindig olyannyira szeretek, mint mikor először megpillantottam. Nem fáj. Nem érzek semmit, csak azt, hogy egyre jobban épülök le. Egyre kevesebb az erőm, és az élni akarásom is csökken. Már nem küzdök, és a szervezetem sem. Nincs sok időm hátra. Hetek, jobb esetben egy hónap. Rettentő kevés, de ezt a kevés időt Justinnal, és a húgommal akarom tölteni, ha már anyáékkal nem lehetek. Mielőtt meghalok, szeretnék kibékülni velük. Muszáj lesz beszélnem a szüleimmel, hiszen nem akarom úgy itt hagyni ezt a földet, hogy haragban válok el tőlük. Szeretem Őket, bármennyire is nem ezt mutattam. Mindig is szerettem Őket, és hiányoztak nekem, nap mint nap. Hiszen nekik köszönhetem az életem, és azt, amire vittem. Ezért rettentő hálás vagyok nekik.

Az időérzékem sem túl jó, de délután három körül lehetett, mikor Juss lépett be a kórtermem ajtaján, de nem volt egyedül...

Chapter Eighteen ~ Carly Montgomery

JUSTIN BIEBER

Teltek a napok, a hetek, s talán egy hónap is eltelt, Kat állapota pedig csak rosszabbodott. Minden nap imádkozom érte, de úgy tűnik, Isten nem hallgatja meg az imáimat, ugyanis csodálatos barátnőm egyre soványabb, és semmi életereje sincs. Egész nap csak fekszik, és nem akar kimozdulni a lakásból, pedig még négy-öt hónapja van. Élnie kell, amíg lehet! - mondtam neki, naponta százszor, de a betegségével jár az is, hogy sokkal ingerlékenyebb, mint eddig. Rettenetesen szeretem, és a szívem szakad meg, hogy így kell látnom. Gondolkoztam már a leánykérésen, de feleslegesnek bizonyulna. Félek, hogy nem élné meg az esküvőnk napját. Viszont tudtam, hogy bizonyítanom kell. Be kell bizonyítsam neki, hogy mindennél fontosabb számomra, s hogy örökké szeretni fogom, míg világ a világ. Mert ez így lesz. Soha nem fogok olyan gyönyörű, és okos lányt találni, mint amilyen Ő. Mikor arra gondolok, hogy hamarosan nem lesz velem, rám tör a sírás. Igen, szoktam sírni, bevallom. Egyik nap egy szerintem fantasztikus ötlet jutott eszembe, amit azonnal meg akartam valósítani. Katnisshez áthívtam Bethanyt, hogy vigyázzon rá, én pedig villámsebességgel indultam el kedvenc tetoválószalonom felé. Jenna, a világ legjobb tetoválóművésze, és régi jó barátom arca azonnal felvirult, mikor meglátta: újra itt vagyok. Két puszival köszöntött, aztán egyből fecsegni kezdett.
- Justin, mi szél hozott ide? Olyan rég láttalak, azt hittem, már sosem jössz vissza. Új tetkót szeretnél? Milyet, és hová? - kérdezte izgatottan, de mikor meglátta, hogy én nem vigyorgok, akárcsak Ő, komolyra fordította a témát. - Mi a baj? - tette fel a kérdést, én pedig az elejétől a végéig az egészet elmeséltem neki. Jenna arcán vegyes érzelmek kavarogtak. Együttérzés, sajnálat, szomorúság... - Szóval ezért szeretnéd a csuklódra tetováltatni a nevét? - kérdezte, én pedig aprót bólintottam. - Rendben, akkor kezdjünk is bele! - jelentette ki, s a tetoválóasztalhoz invitált.

egy óra múlva

A Katniss felirat a csuklómon díszelgett, én pedig büszkén mentem haza, hogy végre találkozhassak szerelmemmel, és újra elmondhassam neki, hogy mennyire szeretem. A ház előtt valami furcsaságot véltem felfedezni, azaz egy autót. Fekete Ford Mondeo volt, annak is egy régebbi változata. Furcsán néztem a kocsit, ugyanis tudtommal senkinek sincs hasonló járgánya. A lakásba érve megcsapott az isteni, frissen sült muffin illata. Úgy gondoltam Bethany sütött valamit, de tévedtem. A konyhába érve egy gyönyörű, fiatal lány állt a sütőnél. Barna haja lágy fürtökben omlott vállára, igéző barna szemeit rám emelte, végig mért, s az alsó ajkába harapott. Egy fejjel lehetett alacsonyabb mint én, és száz százalékig hasonlított Kat-re. Ez a felismerés szörnyen megdöbbentett. A fiatal lány odasétált hozzám, és a kezét nyújtotta.

- Szia, Én Carly Montgomery vagyok! Kat húga - villantott hatalmas mosolyt, ám szemeiből fájdalom tükröződött. Katniss sosem mesélt a húgáról, sem a családjáról, én pedig nem firtattam, hiszen tudtam, hogy ez egy rettentően kényes téma számára. - Katniss alszik - sóhajtott nagyot, én pedig megértően bólintottam. - Rengeteget mesélt rólad, csupa jót - mosolygott, ám láttam rajta: nagyon sok erő kell, hogy tartani bírja magát. Odamentem hozzá, és megöleltem. Ennyi kellett neki, hogy elszakadjon az a bizonyos húr. Belém kapaszkodott, és zokogni kezdett. A hátát simogattam, és próbáltam erős maradni, hiszen nem akartam stresszelni azzal, hogy én is elsírjam magam.

- Hát ti? - kérdezte egy hang mögülem. Odafordultam. Kat állt ott, karikás szemekkel, sovány, törékeny testével, kócos hajával... És még így is gyönyörű volt. Elengedtem húgát, odasétáltam hozzá, és megcsókoltam. Nem csókolt vissza, s ez úgy szíven ütött, hogy legszívesebben elsírtam volna magamat. De nem tettem. - Miért ölelgeted Őt? - kérdezte idegesen, és tudtam: csak a betegség miatt ilyen. - És te, Carly... Idejössz, eljátszod a jó tündért, közben pedig elveszed a pasimat? Nem haltam még meg - förmedt szerencsétlen lányra, aki csak tehetetlenül állt ott, s megszólalni sem bírt. Bennem is megállt az ütő, de tudtam, hogyan kell kezelni az ilyen kitöréseit, hiszen már több mint egy hónapja ez megy.

- Gyere kérlek! - mondtam, s behívtam Őt a szobába, ám mielőtt eltűntünk volna a lépcsőfordulóba, pillanatot mutattam Carlynak. Leültünk egymás mellé az ágyra, Kat pedig megfogta a kezem, ekkor vette észre a rajta díszelgő, gyönyörű, dőlt betűkkel írt Katniss - feliratot. Szemei könnybe lábadtak, úgy nézett rám.

- Édes istenem! - suttogta, és végigsimította gyönge ujját a tetkón. Elmosolyodott, ahogyan én is. Hozzám bújt, és sírni kezdett. - Annyira szeretlek! Nem akarok meghalni! - egy könnycsepp folyt végig arcomon, de Ő ezt nem láthatta.

- Én is szeretlek! Most, és mindörökké! - súgtam fülébe, aztán lágy csókot nyomtam homlokára. Aztán kimentem a szobából, ugyanis elaludt.

- Na? - kérdezte Carly, én pedig apró mosolyra húztam a számat.

- Megnyugodott, és elaludt - suttogtam, Ő pedig bólogatni kezdett, majd odalépett hozzám, és ismételten megölelt.

- Köszönök mindent! - mondta, én pedig azonnal visszaöleltem.

Sziasztok!

Ez volt a tizennyolcadik rész, remélem mindenkinek tetszett! A következő rész több mint egy hét múlva jön, ugyanis nyaralásra megyek, de ne aggódjatok, sietni fogok vele!

Köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat, s várom ehhez is a véleményeket, amelyből remélem jó sok van!

További szép délutánt, puszi: Vivianne S.

Chapter Seventeen ~ Fainting

KATNISS MONTGOMERY

Fantasztikus esténk volt. Végig táncoltunk, és remekül éreztük magunkat. Direkt nem ittunk sokat, hiszen még haza akartunk jutni, ám én mégis rosszul lettem. Émelyegtem, hányingerem volt.. Éles fájdalom hasított a fejembe, s barátnőimet is tájékoztattam arról, hogy rémesen érzem magam. Éppen indultunk volna haza, mikor rettentő szörnyű fájdalom keletkezett a vesém tájékán, és ezután nagy feketeség az egész.
Mikor legközelebb felébredtem, egy kórházban voltam. Ezt onnan tudtam, hogy a falak fehérek voltak, és orromat megcsapta az a tipikus szag. Kórház szag. A szobámban egy nővérke sertepertélt, így mikor sikerült, rekedtes hangon szóltam hozzá.
- Elnézést, miért kerültem ide? - tettem fel a kérdést, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit keresek ebben az ijesztő kórteremben.
- Elájult, kisasszony! Mindjárt hívok egy orvost, hogy felébredt - mosolygott, én pedig aprót biccentettem, ugyanis iszonyatosan fájt a hasam.
Pár percig csak feküdtem csendben, aztán megérkezett egy ötven év körüli, jól szituált, őszhajú férfi, névtábláján a Dr. Prescott név szerepelt. Biztatóan rám mosolygott, így reménykedtem abban, hogy semmi komoly.
- Hölgyem, feltehetnék néhány kérdést? - olvasgatott a papírjai között, én pedig bólogatni kezdtem. - Az alábbi tünetek közül tapasztalta mostanában valamelyiket? Étvágytalanság, hányás, hányinger, hirtelen fogyás, hasmenés - sorolta, én pedig elgondolkoztam egy ideig, s csak ezek után válaszoltam a kérdésre, melyet Prescott tett fel nekem.
- Egy ideje keveset eszek, emiatt fogytam is hat-hét kilót, de nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Néhány hete többször is volt hányingerem, és hánytam is, de azt hiszem, csak elrontottam a gyomrom - Prescott idegesen jegyzetelt, és a fejét csóválta közben.

másnap

Tegnap rengeteg vizsgálatot elvégeztek, aztán hazaengedtek, s azt mondták: holnap jöjjön vissza az eredményekért! Justin, és a lányok végig ott voltak velem a kórházba, s Juss - mióta itthon vagyok - folyamatosan a kedvemre tesz.

- Kincsem, hamarosan indulnunk kell a kórházba, a papírjaidért! - figyelmeztetett, és bár nem mutattam ki, rettegtem attól, hogy az orvosaim mit fognak mondani. Bólintottam, aztán megcsókoltam Justin-t, aki látta rajtam, hogy aggódom. - Ne félj, nem lesz semmi baj - adta tudtomra, én pedig félve próbáltam elhinni, hogy igaza lesz.
Ezután beültünk az autóba, és a kórház felé vettük az irányt, ahol aztán bementem az irodába, Juss pedig - az én kérésemre - kint megvárt.
- Nos, Mrs. Montgomery, az eredményei rosszak - mondta kíméletlenül Prescott, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Mennyire rosszak? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, melyet ember megkérdezhet az orvosától egy ilyen helyzetben.
- Súlyosak - mondta ki az ítéletet. - Magának hasnyálmirigyrákja van, Mrs. Montgomery - jobb kezemet szám elé kaptam, és zokogni kezdtem. Életem filmje lepörgött előttem, és féltem. Nem akartam ilyen fiatalon meghalni.
- Kérem, mondjon valamit - könyörögtem. Dr. Prescott sóhajtott, szemeiből együttérzés tükröződött, majd a rákomról kezdett el beszélni.
- A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatfajta. A korai stádiumban szinte nincsenek is tünetei, ezért csak akkor észlelhető, ha már az előrehaladott stádiumában van. A hasnyálmirigy daganatok többsége a felismeréskor sajnos már nem operálható, ahogyan az öné sem. Erre a ráktípusra jellemző a kifejezetten gyors terjedési hajlam. A nyirokrendszeren keresztül nagyon hamar átterjedhet a szomszédos szervekre, és áttétek alakulhatnak ki elsősorban a májban, a tüdőben, de a csontokban is. A betegség nagyon alattomos és gyors lefolyású, egyéves túlélési esélye mindössze öt százalék - mindezt hallani rémes volt. Zokogtam. Nem akartam meghalni, ám volt még egy fontos kérdés, amit nem tettem fel az orvosnak.
- Mennyi időm van még hátra? - vettem mély levegőt. Szívverésem felgyorsult, fülemben dobogott a vér, így alig hallottam valamit.
- Öt-hat hónap - mondta ki a halálos ítéletemet, melyet mikor meghallottam, sokkot kaptam.
- Ha beküldöm a barátomat, elmondaná neki mindezt kérem? Én képtelen lennék rá - csuklott el a hangom. Az orvos bólintott, én pedig beküldtem Jusst, aki látta rajtam, hogy nagy a baj.
Negyed órát volt bent, míg én kint ültem, és üveges tekintettel meredtem magam elé, közben pedig azon gondolkoztam, hogy miket kell még megtennem halálom előtt.
Végtelenségig nyúló listát sikerült összeállítanom a fejemben, mikor az ajtó nyílt, és könnyes szemű Justin lépett ki az ajtón.
Kétségbeesett arca láttán ismét zokogni kezdtem. Magához ölelt, olyan szorosan, ahogyan csak tudott. Hajamat simogatta, miközben a fülembe suttogott.
- Szeretlek, és örökké szeretni foglak, akármi lesz! Együtt mindent megoldunk, ígérem.

Sziasztok! :)

Megérkeztem a tizenhetedik résszel, mely a történet egy fordulópontjaként szolgál. Rengeteget kellett kutatnom, hogy sikerüljön összehoznom, de tessék, itt vagyok. Lehet, most rengetegen utáltok, amiért Katniss-t halálos betegséggel "ajándékoztam meg", de így lesz izgalmas a sztori. Hogy olyan dolgok történnek, melyekre senki nem számít!

A következő rész nem tudom mikor érkezik, próbálok sietni vele!

További szép délutánt!

Csók, Vivianne

Chapter Sixteen ~ Let's Go!

KATNISS MONTGOMERY

- Szóval, van egy nagyobb összegnyi pénzem a bankban. Még anyuéktól kaptam, mikor elköltöztem. Legalább annyi, hogy egy hónapig megélünk belőle. Menjünk el! Hagyjuk itt Seattle-t, és a többieket! Költözzünk el, csak ketten! - vigyorogtam, Justin pedig idegesen kezdte rázni a fejét. Nem értettem, mi baja, de megijedtem. Talán már nem akar velem lenni? - kérdeztem magamtól csalódottan. Juss észrevehette rajtam, hogy valami aggaszt, mert állam alá nyúlt, s felemelte a fejem, ezzel kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek. Nyomott egy puszit a homlokomra, mellyel azonnal mosolyt csalt arcomra, aztán beszélni kezdett.

- Ez egy csodás ötlet, de nem költheted rám a pénzed - mondta egyértelműen. Bólintottam, s úgy határoztam: itt az ideje távozni.

egy hónappal később

Sok idő telt el azóta, hogy lefeküdtem Jussal. Ő felmondott az egyetemen, én pedig... Nos, még mindig tanulok. Nem hagytam ott az iskolát, csupán egy valami változott. A kettőnk közti kapcsolat. Hivatalosan is együtt vagyunk. Justin egy modellügynökségnél kapott állást, és tökéletes kinézetének köszönhetően rengeteg munkát kap. Selena és Aaron együtt vannak, mi pedig mindkettőjükkel nagyon jó baráti viszonyt ápolunk. Apropó... Justinhoz költöztem, így könnyebb, hiszen nem kell fizetni még az én albérletemet is. Úgy érzem, a dolgok kezdenek egyenesbe jönni, s talán az én tündérmesém is lehet különleges. És most nem a hetvenkét macskás történetre gondolok. Miután végeztem a suliban, Bethany-vel karöltve indultam haza, ugyanis legjobb barátnőmmel csajos délutánt tartottunk. A terv, miszerint a vásárolgatást egy jó kis horror követi fuccsba ment, mivel közel huszonegy évesen is rettegünk az ilyesfajta filmektől. Ennélfogva a shopping délután mellett döntöttünk, így miután mindketten lepakoltunk, a közeli bevásárlóközpont felé vettük az irányt.
- Annyira édesek vagytok Jussal - örvendezett Beth. - Nektek együtt kell lennetek, és.. Úgy örülök nektek - kacagott, és az én arcomra is mosoly kúszott a kedves szavak hallatán.
- Valamelyik nap gondolkodtam.. - kezdtem bele, mire Bethany rám kapta tekintetét. - És arra jutottam, hogy sosem járunk bulizni, pedig most vagyunk fiatalok. Szóval, este elmehetnénk valahova - vetettem fel az ötletet, mire legjobb barátnőm szemei felcsillantak.
- Akkor viszont kell vennünk valami csinos rucit az estére. Ú, de izgi! - jött lázba B, én pedig halkan felkacagtam. - Hívjuk Selt, és Suziet is! - adta az ötletet, s azonnal üzenetet kezdett pötyögni a telefonján, a két említett személynek.

A plázába érve a kedvenc boltunk előtt megpillantottuk Selenát és Suzannet, akik éppen az esti "csajos partiról" fecsegtek.
Együtt indultunk be az üzletbe, ahol aztán négyfelé válva kezdtünk el nézelődni. Húsz perc elteltével, három ruhával a kezemben indultam el a próbafülkékhez, hogy ott aztán megvárjam csodás barátnőimet is. Nem kellett sokáig várnom, hogy teljes legyen a csapat. Beth csupán egy ruhát hozott magával, melybe azonnal beleszeretett. Selena, és Sue pedig két-két ruhával érkeztek, így rájöttem: én vagyok a legnehezebb eset.
Úgy döntöttünk, egyesével próbálunk, és mindenki megnézi a másik ruháját. B kezdett, aki ruhájához már cipőt, és táskát is választott. Mikor kijött, mindannyiunknak elállt a lélegzete. A csodálatos, combközépig érő fehér ruha, melyen fekete minták sokasága díszelgett tökéletesen passzolt a fekete magassarkúhoz, s a piros kézitáskához. Az egész olyan volt, mintha Bethanynek tervezték volna.
- Csodálatos vagy! - mosolygott Selena, majd miután Beth visszaöltözött, Ő ment be egy fülkébe. Az első ruha összeállítása senkinek nem nyerte el tetszését, ugyanis a ruhája önmagában akkora hátsót csinált neki, mint amekkorával Nicki Minaj büszkélkedhet. A második viszont, tökéletes volt. Mintha ráöntötték volna. Pánt nélküli arany ruhája, melynek elején gyönyörű díszítés volt, tökéletesen kiemelte formás lábait, s az ehhez választott lábbeli elegánssá, és egyben visszafogottá tette, az amúgy igencsak vadóc kollekciót. Suzie első ruhája volt a nyerő, s a másodikat fel sem próbálta, ugyanis a fekete-fehér pöttyös, kicsit kislányos stílusú ruha pont passzolt alakjához, és a hozzá választott magassarkú, s táska is megfelelőnek bizonyult.
Az első ruhámban olyan voltam, mint aki bálba készül, míg a másodikban olyan, mint akinek harminc kiló súlyfeleslege van. A harmadik ruhám viszont... Remek volt. A kékes-szürke, kissé csillogó ruhámat egy világosabb magassarkúval, és egy hasonló színű, fénylő kézitáskával dobtam fel, és máris úgy néztem ki, mint aki éppen a vörös szőnyegre készül.

néhány órával később

Mikor már mindannyian készen voltunk, egyetlen dolgom volt az indulás előtt. Jussal beszélni. Mivel még nem volt otthon, ezért előkaptam telefonom, és tárcsázni kezdtem a számot.

- Szia, Cicám - köszönt a telefonba feldobottan, mire elmosolyodtam. Jól estek az ilyesfajta megnevezések. Ezekkel mindig mosolyt csalt az arcomra.

- Justin! Arról lenne szó, hogy Beth, Sel, Sue, és Én elmegyünk bulizni. Remélem nem baj - mondtam, és izgulva vártam a válaszát.

- Dehogy baj! - felelte. - Vigyázz magadra! - utasított, ezzel lenyomta a telefont. Biztos sok dolga van - gondoltam magamban.

- Induljunk! - mondtam, mire a három csaj egy emberként sikított fel, s kezdetét vette a tökéletes csajos este, mely televolt nemvárt fordulatok sokaságával...

Chapter Fifteen ~ I Love You

SELENA GOMEZ

- Azt hiszem, beteg vagyok - mondtam fáradtan, aztán visszadőltem az ágyba.

- Figyelj, Selena! Most akkor te és én.. - kezdte a magyarázkodást, de abbahagyta, s azt várta, hogy én fejezzem be helyette. Elgondolkodtam. Nekem ebből az egészből semmi bajom nem származhat, s egy idő után talán bele is szeretek Aaronba - gondoltam magamban, aztán igenleges válasz jeléül bólintottam. Aaron odajött hozzám, és ajkait enyéimre helyezte, de én elhúzódtam. Kérdőn nézett rám, én pedig összevont szemöldökkel elnevettem magam. A még mindig nem tudta, hogy miért nem csókoltam vissza, így hát megszólaltam.
- Beteg vagyok - mondtam, hangomban kevés lazasággal. Aaron megvonta a vállát, s nemtörődöm stílusban újra megcsókolt.

KATNISS MONTGOMERY

Másnap reggel rávettem magamat arra, hogy beszéljek Jussal. Bár kicsit irtóztam tőle, hiszen az is benne volt a pakliban, hogy Sel értett félre valamit, de végül úgy döntöttem: egy próbát megér. Gyomorgörcsöm egyre erősödött, miközben az iskola felé siettem. Justin autóját már a parkolóban kiszúrtam, legnagyobb szerencsémre pedig az általam keresett személy is ott volt. Odasiettem az autóhoz, kitéptem az ajtaját, és gyorsan bepattantam, ügyelve arra, hogy egyik diáknak se legyen feltűnő az eset. Justin furcsán nézett rám, amit meg is értettem. Elég hülyén éreztem magam. Talán nem kellene ezt tennem - gondoltam magamban, de már késő volt.
- El tudnánk menni egy nyugisabb helyre, ahol csak ketten vagyunk? - kérdeztem, ezzel utalva a rengeteg emberre, akik az iskola kapuja felé igyekeznek.
- Hát, ma csak harmadik órától vagyok, szóval ha nem baj, hogy kihagysz pár előadást, akkor rendben - bólintott, majd a gázra taposott. Látszólag a Bieber rezidencia felé tartottunk, és ez így is lett. A ház előtt leparkoltunk, aztán mindketten befelé vettük az irányt.

- Nos, miről szerettél volna beszélni? - kérdezte érdeklődően. Leültem mellé a kanapéra, de eléggé szorongtam, és egy kis félelem is volt bennem.
- Selena tegnap eljött hozzám, és azt mondta, hogy nem szereted Őt, mert engem szeretsz - böktem ki nagy nehezen. Szemei elkerekedtem, vett egy hatalmas levegőt, aztán belekezdett hosszúra nyúló monológjába.
- Tudod Niss, Selena igazat mondott. Szeretlek. Nem tudom, hogyan szerettem beléd, és azt sem, hogy mikor. Csak annyit tudok, hogy teljes szívemből, mindennél, s mindenkinél jobban szeretlek. Selenával beszéltem, és Ő is mást szeret - elmondásai szerint.. Szóval, csakhogy tudd, úgy döntöttem, otthagyom az egyetemet - fejezte be Justin én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá, aztán olyan dolgot tettem, amire sem Ő, sem én nem számítottunk. Megcsókoltam. Szenvedélyes volt, teli érzelmekkel. Azonnal visszacsókolt. Az ölébe ültem, Ő pedig megfogott, s az emelet felé indult, miközben végig csókolta arcom minden egyes szegletét.

***

Fáradtan feküdtem a szuszogó fiú mellkasán, és az elmúlt óra történéseire gondoltam. Megtettük. Lefeküdtem vele, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy megérte. Talán nem kellett volna. Lehet, hogy tévedés volt az egész. Kibújtam Justin ölelő karjai közül, és a ruháim keresésére indultam. Miután felöltöztem, a fürdőbe sétáltam, s helyrehoztam a frizurámat, és az igencsak visszafogott sminkemet. A szobába visszaérve Justin már öltözködött. Mikor meglátott, arcára kósza mosoly csúszott, elém lépett, kezeit derekamra helyezte, ajkait pedig enyéimre. Akkor követtem el egy hatalmas hibát. Visszacsókoltam.

- Figyelj, Kat! Holnap felmondok, és együtt lehetünk! - mondta, én pedig hitetlenül rázni kezdtem a fejemet.

- Nem, Justin! Nem mondhatsz fel! Otthagyom az egyetemet, te viszont nem - taglaltam, mintha ez egyértelmű lenne.

- Jézusom, Katniss! Nem hozhatsz ekkora áldozatot értem! Hiszen, neked van jövőd - hüledezett, én pedig rájöttem: nem jutunk egyhamar dűlőre. S ekkor, bevillant a tökéletes ötlet.

- Justin, tudom, hogy mit tegyünk - nevettem, Ő pedig kérdőn nézett rám...

Sziasztok!

Visszatértem a szünetről! :3 Hát, ez egy elég csöppnyi szünet volt. Ez a rész igencsak rövid lett, de a következő (ami egy héten belül érkezik) ígérem hosszabb lesz.

Remélem tetszett, további szép délutánt, és kellemes nyári szünetet!

Csók, Vivianne