2014. július 11.

Chapter Seventeen ~ Fainting

KATNISS MONTGOMERY
Fantasztikus esténk volt. Végig táncoltunk, és remekül éreztük magunkat. Direkt nem ittunk sokat, hiszen még haza akartunk jutni, ám én mégis rosszul lettem. Émelyegtem, hányingerem volt.. Éles fájdalom hasított a fejembe, s barátnőimet is tájékoztattam arról, hogy rémesen érzem magam. Éppen indultunk volna haza, mikor rettentő szörnyű fájdalom keletkezett a vesém tájékán, és ezután nagy feketeség az egész.
Mikor legközelebb felébredtem, egy kórházban voltam. Ezt onnan tudtam, hogy a falak fehérek voltak, és orromat megcsapta az a tipikus szag. Kórház szag. A szobámban egy nővérke sertepertélt, így mikor sikerült, rekedtes hangon szóltam hozzá.
- Elnézést, miért kerültem ide? - tettem fel a kérdést, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit keresek ebben az ijesztő kórteremben.
- Elájult, kisasszony! Mindjárt hívok egy orvost, hogy felébredt - mosolygott, én pedig aprót biccentettem, ugyanis iszonyatosan fájt a hasam.
Pár percig csak feküdtem csendben, aztán megérkezett egy ötven év körüli, jól szituált, őszhajú férfi, névtábláján a Dr. Prescott név szerepelt. Biztatóan rám mosolygott, így reménykedtem abban, hogy semmi komoly.
- Hölgyem, feltehetnék néhány kérdést? - olvasgatott a papírjai között, én pedig bólogatni kezdtem. - Az alábbi tünetek közül tapasztalta mostanában valamelyiket? Étvágytalanság, hányás, hányinger, hirtelen fogyás, hasmenés - sorolta, én pedig elgondolkoztam egy ideig, s csak ezek után válaszoltam a kérdésre, melyet Prescott tett fel nekem.
- Egy ideje keveset eszek, emiatt fogytam is hat-hét kilót, de nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Néhány hete többször is volt hányingerem, és hánytam is, de azt hiszem, csak elrontottam a gyomrom - Prescott idegesen jegyzetelt, és a fejét csóválta közben.

másnap
Tegnap rengeteg vizsgálatot elvégeztek, aztán hazaengedtek, s azt mondták: holnap jöjjön vissza az eredményekért! Justin, és a lányok végig ott voltak velem a kórházba, s Juss - mióta itthon vagyok - folyamatosan a kedvemre tesz.
- Kincsem, hamarosan indulnunk kell a kórházba, a papírjaidért! - figyelmeztetett, és bár nem mutattam ki, rettegtem attól, hogy az orvosaim mit fognak mondani. Bólintottam, aztán megcsókoltam Justin-t, aki látta rajtam, hogy aggódom. - Ne félj, nem lesz semmi baj - adta tudtomra, én pedig félve próbáltam elhinni, hogy igaza lesz.
Ezután beültünk az autóba, és a kórház felé vettük az irányt, ahol aztán bementem az irodába, Juss pedig - az én kérésemre - kint megvárt.
- Nos, Mrs. Montgomery, az eredményei rosszak - mondta kíméletlenül Prescott, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Mennyire rosszak? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, melyet ember megkérdezhet az orvosától egy ilyen helyzetben.
- Súlyosak - mondta ki az ítéletet. - Magának hasnyálmirigyrákja van, Mrs. Montgomery - jobb kezemet szám elé kaptam, és zokogni kezdtem. Életem filmje lepörgött előttem, és féltem. Nem akartam ilyen fiatalon meghalni.
- Kérem, mondjon valamit - könyörögtem. Dr. Prescott sóhajtott, szemeiből együttérzés tükröződött, majd a rákomról kezdett el beszélni.
- A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatfajta. A korai stádiumban szinte nincsenek is tünetei, ezért csak akkor észlelhető, ha már az előrehaladott stádiumában van. A hasnyálmirigy daganatok többsége a felismeréskor sajnos már nem operálható, ahogyan az öné sem. Erre a ráktípusra jellemző a kifejezetten gyors terjedési hajlam. A nyirokrendszeren keresztül nagyon hamar átterjedhet a szomszédos szervekre, és áttétek alakulhatnak ki elsősorban a májban, a tüdőben, de a csontokban is. A betegség nagyon alattomos és gyors lefolyású, egyéves túlélési esélye mindössze öt százalék - mindezt hallani rémes volt. Zokogtam. Nem akartam meghalni, ám volt még egy fontos kérdés, amit nem tettem fel az orvosnak.
- Mennyi időm van még hátra? - vettem mély levegőt. Szívverésem felgyorsult, fülemben dobogott a vér, így alig hallottam valamit.
- Öt-hat hónap - mondta ki a halálos ítéletemet, melyet mikor meghallottam, sokkot kaptam.
- Ha beküldöm a barátomat, elmondaná neki mindezt kérem? Én képtelen lennék rá - csuklott el a hangom. Az orvos bólintott, én pedig beküldtem Jusst, aki látta rajtam, hogy nagy a baj.
Negyed órát volt bent, míg én kint ültem, és üveges tekintettel meredtem magam elé, közben pedig azon gondolkoztam, hogy miket kell még megtennem halálom előtt.
Végtelenségig nyúló listát sikerült összeállítanom a fejemben, mikor az ajtó nyílt, és könnyes szemű Justin lépett ki az ajtón.
Kétségbeesett arca láttán ismét zokogni kezdtem. Magához ölelt, olyan szorosan, ahogyan csak tudott. Hajamat simogatta, miközben a fülembe suttogott.
- Szeretlek, és örökké szeretni foglak, akármi lesz! Együtt mindent megoldunk, ígérem.

Sziasztok! :)
Megérkeztem a tizenhetedik résszel, mely a történet egy fordulópontjaként szolgál. Rengeteget kellett kutatnom, hogy sikerüljön összehoznom, de tessék, itt vagyok. Lehet, most rengetegen utáltok, amiért Katniss-t halálos betegséggel "ajándékoztam meg", de így lesz izgalmas a sztori. Hogy olyan dolgok történnek, melyekre senki nem számít!
A következő rész nem tudom mikor érkezik, próbálok sietni vele!
További szép délutánt!
Csók, Vivianne

5 megjegyzés:

  1. minden tök happy volt erre meg kiderül, hogy halálos beteg?:oo
    na, most lefagytam:DD hamar hozd a kövit:)

    VálaszTörlés
  2. Kérlek ne haljon meg.Valahogy oldják meg.Jajj.Nagyon jó lett ennek ellenére is.De siess a következővel :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. szomorú rész lett,de nagyon jól megírtad :) siess kövivel :)

    VálaszTörlés
  4. Neee haljon meg kerlek!!!!♥♥

    VálaszTörlés
  5. Kedves Vivianne!

    Ne haragudj, hogy csak most írok kommentet, elolvastam a legutolsó három részt. Még mindig imádom a blogod. Viszont ennél a résznél potyogni kezdtek a könnyeim. Nagyon elszomorodtam, hogy Nissa rákos lett. Remélem nem adja fel és küzd a betegsége ellen. Nem lehetne, hogy meggyógyul?:( Várom a következõ részeket!
    Sokszor puszillak!Xx

    - Loren

    VálaszTörlés