2014. július 5.

Chapter Sixteen ~ Let's Go!

KATNISS MONTGOMERY
- Szóval, van egy nagyobb összegnyi pénzem a bankban. Még anyuéktól kaptam, mikor elköltöztem. Legalább annyi, hogy egy hónapig megélünk belőle. Menjünk el! Hagyjuk itt Seattle-t, és a többieket! Költözzünk el, csak ketten! - vigyorogtam, Justin pedig idegesen kezdte rázni a fejét. Nem értettem, mi baja, de megijedtem. Talán már nem akar velem lenni? - kérdeztem magamtól csalódottan. Juss észrevehette rajtam, hogy valami aggaszt, mert állam alá nyúlt, s felemelte a fejem, ezzel kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek. Nyomott egy puszit a homlokomra, mellyel azonnal mosolyt csalt arcomra, aztán beszélni kezdett.
- Ez egy csodás ötlet, de nem költheted rám a pénzed - mondta egyértelműen. Bólintottam, s úgy határoztam: itt az ideje távozni.

egy hónappal később
Sok idő telt el azóta, hogy lefeküdtem Jussal. Ő felmondott az egyetemen, én pedig... Nos, még mindig tanulok. Nem hagytam ott az iskolát, csupán egy valami változott. A kettőnk közti kapcsolat. Hivatalosan is együtt vagyunk. Justin egy modellügynökségnél kapott állást, és tökéletes kinézetének köszönhetően rengeteg munkát kap. Selena és Aaron együtt vannak, mi pedig mindkettőjükkel nagyon jó baráti viszonyt ápolunk. Apropó... Justinhoz költöztem, így könnyebb, hiszen nem kell fizetni még az én albérletemet is. Úgy érzem, a dolgok kezdenek egyenesbe jönni, s talán az én tündérmesém is lehet különleges. És most nem a hetvenkét macskás történetre gondolok. Miután végeztem a suliban, Bethany-vel karöltve indultam haza, ugyanis legjobb barátnőmmel csajos délutánt tartottunk. A terv, miszerint a vásárolgatást egy jó kis horror követi fuccsba ment, mivel közel huszonegy évesen is rettegünk az ilyesfajta filmektől. Ennélfogva a shopping délután mellett döntöttünk, így miután mindketten lepakoltunk, a közeli bevásárlóközpont felé vettük az irányt.
- Annyira édesek vagytok Jussal - örvendezett Beth. - Nektek együtt kell lennetek, és.. Úgy örülök nektek - kacagott, és az én arcomra is mosoly kúszott a kedves szavak hallatán.
- Valamelyik nap gondolkodtam.. - kezdtem bele, mire Bethany rám kapta tekintetét. - És arra jutottam, hogy sosem járunk bulizni, pedig most vagyunk fiatalok. Szóval, este elmehetnénk valahova - vetettem fel az ötletet, mire legjobb barátnőm szemei felcsillantak.
- Akkor viszont kell vennünk valami csinos rucit az estére. Ú, de izgi! - jött lázba B, én pedig halkan felkacagtam. - Hívjuk Selt, és Suziet is! - adta az ötletet, s azonnal üzenetet kezdett pötyögni a telefonján, a két említett személynek.

A plázába érve a kedvenc boltunk előtt megpillantottuk Selenát és Suzannet, akik éppen az esti "csajos partiról" fecsegtek.
Együtt indultunk be az üzletbe, ahol aztán négyfelé válva kezdtünk el nézelődni. Húsz perc elteltével, három ruhával a kezemben indultam el a próbafülkékhez, hogy ott aztán megvárjam csodás barátnőimet is. Nem kellett sokáig várnom, hogy teljes legyen a csapat. Beth csupán egy ruhát hozott magával, melybe azonnal beleszeretett. Selena, és Sue pedig két-két ruhával érkeztek, így rájöttem: én vagyok a legnehezebb eset.
Úgy döntöttünk, egyesével próbálunk, és mindenki megnézi a másik ruháját. B kezdett, aki ruhájához már cipőt, és táskát is választott. Mikor kijött, mindannyiunknak elállt a lélegzete. A csodálatos, combközépig érő fehér ruha, melyen fekete minták sokasága díszelgett tökéletesen passzolt a fekete magassarkúhoz, s a piros kézitáskához. Az egész olyan volt, mintha Bethanynek tervezték volna.
- Csodálatos vagy! - mosolygott Selena, majd miután Beth visszaöltözött, Ő ment be egy fülkébe. Az első ruha összeállítása senkinek nem nyerte el tetszését, ugyanis a ruhája önmagában akkora hátsót csinált neki, mint amekkorával Nicki Minaj büszkélkedhet. A második viszont, tökéletes volt. Mintha ráöntötték volna. Pánt nélküli arany ruhája, melynek elején gyönyörű díszítés volt, tökéletesen kiemelte formás lábait, s az ehhez választott lábbeli elegánssá, és egyben visszafogottá tette, az amúgy igencsak vadóc kollekciót. Suzie első ruhája volt a nyerő, s a másodikat fel sem próbálta, ugyanis a fekete-fehér pöttyös, kicsit kislányos stílusú ruha pont passzolt alakjához, és a hozzá választott magassarkú, s táska is megfelelőnek bizonyult.
Az első ruhámban olyan voltam, mint aki bálba készül, míg a másodikban olyan, mint akinek harminc kiló súlyfeleslege van. A harmadik ruhám viszont... Remek volt. A kékes-szürke, kissé csillogó ruhámat egy világosabb magassarkúval, és egy hasonló színű, fénylő kézitáskával dobtam fel, és máris úgy néztem ki, mint aki éppen a vörös szőnyegre készül.

néhány órával később
Mikor már mindannyian készen voltunk, egyetlen dolgom volt az indulás előtt. Jussal beszélni. Mivel még nem volt otthon, ezért előkaptam telefonom, és tárcsázni kezdtem a számot.
- Szia, Cicám - köszönt a telefonba feldobottan, mire elmosolyodtam. Jól estek az ilyesfajta megnevezések. Ezekkel mindig mosolyt csalt az arcomra.
- Justin! Arról lenne szó, hogy Beth, Sel, Sue, és Én elmegyünk bulizni. Remélem nem baj - mondtam, és izgulva vártam a válaszát.
- Dehogy baj! - felelte. - Vigyázz magadra! - utasított, ezzel lenyomta a telefont. Biztos sok dolga van - gondoltam magamban.

- Induljunk! - mondtam, mire a három csaj egy emberként sikított fel, s kezdetét vette a tökéletes csajos este, mely televolt nemvárt fordulatok sokaságával...

2 megjegyzés: