Epilogue

JUSTIN BIEBER

Húsz év telt el, Katniss halála óta. Húsz éve gondolok rá minden egyes nap. Húsz év... Nélküle. Rettenetesen hiányzik. Mikor meghalt, teljesen összeomlottam. Ittam, drogoztam, és mindennap más ribanccal töltöttem az éjszakát, ám néhány hónap elteltével rájöttem, hogy ez nem megoldás. Carly rengeteg dologban segített nekem, s Kat halála után négy évvel azon kaptam magam, hogy én és C együtt vagyunk. Teljesítettük Katniss kívánságát azzal, hogy összejöttünk, és én ennek rettenetesen örülök. Három gyerekünk van. Három csodaszép lány, és egy boldog családban élünk, bár Katniss-t örökké szeretni fogom. A legidősebb gyermekünk már tizenöt éves. Lana Bieber. Az összes fiú odavan érte, és elég nehéz távol tartani Őket Tőle. A középső kislány tizenharmadik életévét töltötte a múlthéten. Az Ő neve Katniss Bieber. Mikor megkérdezi, honnan kapta a nevét, mindig azt mondjuk neki, hogy egy gyönyörű angyaltól. Az őrangyalunktól, aki fentről néz le ránk. S a legkisebb csöppség csupán öt éves, Őt Gracie-nek hívják. Egy csodálatos család vagyunk, és érzem, hogy Kat fentről vigyáz ránk. Örökké szeretni fogom, és ezt Carly is tudja, és meg is érti. Szeretem Carly-t, de Ő sosem fogja pótolni Katniss-t. Soha.

Sziasztok!

Elérkezett ez a nap is. Katniss és Justin történetét hivatalosan is, végleg lezárom. Köszönök mindent a drága olvasóimnak, hogy mindig velem voltatok, és örömmel olvastátok a friss részeket. Tudjátok, ha valami véget ér, egy új ajtó kinyílik. Ez nálam is így történik, hiszen hamarosan megnyitom 'A bosszú tíz lépése' című blogomat, Shaylee Martins és Luke Hemmings főszereplésével, valamint a múlthéten nyíló Gyönyörű Sorscsapás blogom is kezdetét vette. Remélem az itteni olvasóim ott is követni fogják a fejlődésem, és a történet apró, kibogozatlan szálait. Nagyon szeretlek titeket, és még egyszer köszönök mindent!

Ezennel, a blogot hivatalosan is lezárom!

Puszi: Vivianne S.

Chapter Twenty ~ Happily Die

KATNISS MONTGOMERY

Az ajtóban anya, és apa álltak. Szemeik megteltek könnyekkel, én pedig szólni sem tudtam, annyira ledermedtem. Csak feküdtem ott megszeppenve, és idegesen. Szégyelltem magam, amiért így kellett látniuk.
- Kicsikém! - jött oda hozzám anyám, s egy puszit nyomott a homlokomra. - Annyira, rettenetesen sajnáljuk, hogy nem jöttünk el hozzád! Kérlek, könyörgöm, bocsáss meg nekünk - kezdett el zokogni, nekem pedig a szívem megszakadt érte.
- Anya - súgtam halkan. - Nem haragszom! Szeretlek Titeket! - apa is odajött, s úgy éreztem, most, hogy kibékültem a szüleimmel, boldogan fogok meghalni. Justin megfogta gyönge kezem, és ujjainkat összekulcsolta. Halványan rámosolyogtam, Ő ezt viszonozta, de szemeiből sugárzott a fájdalom, és a szomorúság. Nem akarom, hogy szomorú legyen miattam. Azt akarom, hogy éljen, amíg csak lehet!
- Justin és Carly hívtak ide minket, és egy ideig Justinnál fogunk lakni - mondta Apa. Tudtam, hogy az "egy ideig" azt jelenti, hogy addig, ameddig meg nem halok. Apu nem akarta kimondta. Fél. Tudom, hogy nem akar elveszíteni, de erősnek kell maradnia.
- Annyira sajnálom - suttogtam, s ekkor nyílt az ajtó, és Carl lépett be rajta. Üdvözölte a szüleimet, majd helyet foglalt, és csendben figyelte a mi kis beszélgetésünket.
- Mit, Kincsem? - kérdezte értetlenül anya, én pedig próbáltam lenyelni a könnyeimet. Nem akartam megtörni, s tudtam: erősnek kell mutassam magam.
- Azt, hogy sosem voltam olyan gyermeketek, amilyennek akartatok. Én... Nagyon sajnálom! Ne haragudjatok rám - törtek elő könnyeim, a szüleim pedig azonnal csitítani kezdtek. Justin aprót szorított a kezemen, jelezve ezzel, hogy semmi baj. De én tudtam, hogy igenis baj van. Megkeserítettem a szüleim életének egy huzamosabb részét, és ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak.
- Mi mind nagyon szeretünk Kat - suttogta Carly, de alig hallottam, a fülemben dobogó vértől. Egyszer csak hatalmas fájdalom hasított a fejembe, melynek következményeképpen felsikítottam. Mindenki tudta: nagy a baj. Anya és Justin orvosért rohantak, Carly pedig apát nyugtatta: feleslegesen. Mindenki tudta - köztük én is -, hogy most jött el az idő. Látásom egyre homályosult, de nem éreztem fájdalmat.

A következő pillanatban magamat láttam, esküvői ruhában. Jobb oldalamon édesapám, bal oldalamon húgom sétált. Gyönyörű voltam, és mosolyogtam. Az oltárnál Justin állt, szemeit könnyfátyol borította. Büszkén mért végig, én pedig örültem, hogy végre a felesége lehetek.
Hirtelen mindenki eltűnt.
A tengerparton ültem, fürdőruhában. Justin, arcán hatalmas mosollyal rohant felém. Felkapott, én pedig kacagva sikítottam. Berohant velem a vízbe. Boldogak, és felhőtlenül gondtalanok voltunk a nászúton.
Ezt követően megszületett életünk első gyermeke, aki egy csodálatos kisfiú lett. Az apjára hasonlítottak a telt ajkai, és a mogyoróbarna szemei. Tőlem az orrát örökölte. Trevor Bieber.
Rá három évre megszületett a második gyermekünk. Egy csodálatos, kék szemű, szőke hajú kislány: Rachel.

Felhőket láttam.
Madár repül el az ablakom előtt, aztán semmi.
Fény hullik be az ablakomon.
Semmi.

Pillanatok.


Halmozódtak egymás hegyén-hátán, egészen mostanáig.

_______________________________________________________________

Sziasztok!

Nos, bármennyire is fáj, és akármennyire is hiányozni fog a blog, elérkeztünk az utolsó részhez. Jövőhét szerdán egy epilógussal végleg lezárom majd az Impossible Love történetét. Egyszer minden véget ér - tartja a közismert mondás. Csodálatos hónapokat töltöttem el itt, és rettentő hálás vagyok minden kedves olvasómnak, és a komiknak, amikkel biztattatok, és lelket öntöttetek belém egy-egy olyan rész után, mikor úgy éreztem: elég volt.

Remélem mindenki elégedett a résszel legalább annyira, hogy egy hozzászólást itt hagyjon. Nagyon sokat jelentene.

További szép napot, puszi: Vivianne S.

Chapter Nineteen ~ Promise

CARLY MONTGOMERY

három hónappal később

A negyedik hónapban járunk. A nővérem erőtlen, és már egy ideje bent tartják a kórházban.

- Istenem Katniss, annyira szeretlek - suttogtam, miközben a haját simogattam.

- Én is téged! - mosolygott gyöngén. - Kérlek, ígérj meg nekem valamit - suttogta, én pedig azonnal bólintottam. - Vigyázz Justinra! Azt szeretném, hogy ti ketten együtt legyetek, ha én meghalok - mondta, én pedig bólintottam. Nem tudtam, miért egyeztem bele, hiszen nem jövök ki jól vele, de Katnissért bármit!
- Ígérem - suttogtam, aztán kimentem a kórteremből, magára hagytam nővérem, és anyuékat tárcsáztam. Katnek nagyon rossz velük a viszonya, viszont a szüleim naponta kérnek helyzetjelentést az állapotáról, ha már látni nem láthatják.

két óra elteltével

A kanapén ültem Justinnal szemben. Mindketten csendben voltunk, és próbáltuk feldolgozni az imént hallottakat. Fülemben mélyen csengett Dr. Benson hangja. "Lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, ugyanis a szervezete nem bírta"... Mikor felfogtam, hogy mi is történt, kitört belőlem a zokogás. Juss odajött, és annak ellenére, hogy nem túl fényes a kapcsolatunk, átölelt, és csitítani kezdett. Tudtam, hogy nem kell sok, hogy nála is elszakadjon az a bizonyos cérna, amely még tartja benne az erőt.

- Nyugodj meg - suttogta fülembe szexi hangon. - Nem lesz semmi baj - hangsúlyozta ki a "semmi" szót. Kétségbeesett kacagás szaladt ki a számon. Megtöröltem könnyáztatta arcomat, és Justinra néztem.

- Tudod mi a vicces? - tettem fel neki a kérdést, Ő pedig értetlenül bámult rám. Gondoltam. - Kat azt akarja, hogy miután Ő meghal... - halkultam el. - Te és Én... Szóval, tudod - mondtam végül, Ő pedig kerek szemekkel nézett rám.

- Ez nevetséges! Őt nem tudod helyettesíteni - mondta ki ezeket a bántó szavakat, melyek lelkemig hatoltak. Sós könnyek újra csípni kezdték szemeimet. Hitetlenül ráztam meg a fejem, aztán rohanni kezdtem az ajtó felé.

- Várj, Carly! Nem úgy értettem - üvöltött, de nem figyeltem rá. Igaz, hogy nem akarok tőle semmit, de akkor is rettenetesen megbántott. Igenis vagyok olyan szép, mint a nővérem. - gondoltam magamban.
Mikor kiszellőztettem a fejem, hazafelé - azaz Justin háza felé - vettem az irányt, és abban reménykedtem, hogy nem lesz otthon. Semmi kedvem nem volt találkozni vele, és azt hallgatni, hogy mennyire sajnálja, hogy megbántott. Igen. Megbántott. Mocskos módon megbántott, pedig semmit sem érzek iránta. Nem értem, hogy miért...

KATNISS MONTGOMERY

Nem bírom már. Feladtam a harcot, az életemért. Tudom, hogy meg fogok halni, de már nem bánom. Tudom, hogy minden okkal történik, és ennek is így kell történnie. Remélem, teljes szívemből, hogy Carly és Justin egymásra találnak majd, hiszen ha velem nem lehet, akkor a testvérem megérdemli. Sosem volt szerencséje a férfiakkal. Egyedül az bánt az egészben, hogy itt kell hagyjam Őt. Életem szerelmét, akit még mindig olyannyira szeretek, mint mikor először megpillantottam. Nem fáj. Nem érzek semmit, csak azt, hogy egyre jobban épülök le. Egyre kevesebb az erőm, és az élni akarásom is csökken. Már nem küzdök, és a szervezetem sem. Nincs sok időm hátra. Hetek, jobb esetben egy hónap. Rettentő kevés, de ezt a kevés időt Justinnal, és a húgommal akarom tölteni, ha már anyáékkal nem lehetek. Mielőtt meghalok, szeretnék kibékülni velük. Muszáj lesz beszélnem a szüleimmel, hiszen nem akarom úgy itt hagyni ezt a földet, hogy haragban válok el tőlük. Szeretem Őket, bármennyire is nem ezt mutattam. Mindig is szerettem Őket, és hiányoztak nekem, nap mint nap. Hiszen nekik köszönhetem az életem, és azt, amire vittem. Ezért rettentő hálás vagyok nekik.

Az időérzékem sem túl jó, de délután három körül lehetett, mikor Juss lépett be a kórtermem ajtaján, de nem volt egyedül...

Chapter Eighteen ~ Carly Montgomery

JUSTIN BIEBER

Teltek a napok, a hetek, s talán egy hónap is eltelt, Kat állapota pedig csak rosszabbodott. Minden nap imádkozom érte, de úgy tűnik, Isten nem hallgatja meg az imáimat, ugyanis csodálatos barátnőm egyre soványabb, és semmi életereje sincs. Egész nap csak fekszik, és nem akar kimozdulni a lakásból, pedig még négy-öt hónapja van. Élnie kell, amíg lehet! - mondtam neki, naponta százszor, de a betegségével jár az is, hogy sokkal ingerlékenyebb, mint eddig. Rettenetesen szeretem, és a szívem szakad meg, hogy így kell látnom. Gondolkoztam már a leánykérésen, de feleslegesnek bizonyulna. Félek, hogy nem élné meg az esküvőnk napját. Viszont tudtam, hogy bizonyítanom kell. Be kell bizonyítsam neki, hogy mindennél fontosabb számomra, s hogy örökké szeretni fogom, míg világ a világ. Mert ez így lesz. Soha nem fogok olyan gyönyörű, és okos lányt találni, mint amilyen Ő. Mikor arra gondolok, hogy hamarosan nem lesz velem, rám tör a sírás. Igen, szoktam sírni, bevallom. Egyik nap egy szerintem fantasztikus ötlet jutott eszembe, amit azonnal meg akartam valósítani. Katnisshez áthívtam Bethanyt, hogy vigyázzon rá, én pedig villámsebességgel indultam el kedvenc tetoválószalonom felé. Jenna, a világ legjobb tetoválóművésze, és régi jó barátom arca azonnal felvirult, mikor meglátta: újra itt vagyok. Két puszival köszöntött, aztán egyből fecsegni kezdett.
- Justin, mi szél hozott ide? Olyan rég láttalak, azt hittem, már sosem jössz vissza. Új tetkót szeretnél? Milyet, és hová? - kérdezte izgatottan, de mikor meglátta, hogy én nem vigyorgok, akárcsak Ő, komolyra fordította a témát. - Mi a baj? - tette fel a kérdést, én pedig az elejétől a végéig az egészet elmeséltem neki. Jenna arcán vegyes érzelmek kavarogtak. Együttérzés, sajnálat, szomorúság... - Szóval ezért szeretnéd a csuklódra tetováltatni a nevét? - kérdezte, én pedig aprót bólintottam. - Rendben, akkor kezdjünk is bele! - jelentette ki, s a tetoválóasztalhoz invitált.

egy óra múlva

A Katniss felirat a csuklómon díszelgett, én pedig büszkén mentem haza, hogy végre találkozhassak szerelmemmel, és újra elmondhassam neki, hogy mennyire szeretem. A ház előtt valami furcsaságot véltem felfedezni, azaz egy autót. Fekete Ford Mondeo volt, annak is egy régebbi változata. Furcsán néztem a kocsit, ugyanis tudtommal senkinek sincs hasonló járgánya. A lakásba érve megcsapott az isteni, frissen sült muffin illata. Úgy gondoltam Bethany sütött valamit, de tévedtem. A konyhába érve egy gyönyörű, fiatal lány állt a sütőnél. Barna haja lágy fürtökben omlott vállára, igéző barna szemeit rám emelte, végig mért, s az alsó ajkába harapott. Egy fejjel lehetett alacsonyabb mint én, és száz százalékig hasonlított Kat-re. Ez a felismerés szörnyen megdöbbentett. A fiatal lány odasétált hozzám, és a kezét nyújtotta.

- Szia, Én Carly Montgomery vagyok! Kat húga - villantott hatalmas mosolyt, ám szemeiből fájdalom tükröződött. Katniss sosem mesélt a húgáról, sem a családjáról, én pedig nem firtattam, hiszen tudtam, hogy ez egy rettentően kényes téma számára. - Katniss alszik - sóhajtott nagyot, én pedig megértően bólintottam. - Rengeteget mesélt rólad, csupa jót - mosolygott, ám láttam rajta: nagyon sok erő kell, hogy tartani bírja magát. Odamentem hozzá, és megöleltem. Ennyi kellett neki, hogy elszakadjon az a bizonyos húr. Belém kapaszkodott, és zokogni kezdett. A hátát simogattam, és próbáltam erős maradni, hiszen nem akartam stresszelni azzal, hogy én is elsírjam magam.

- Hát ti? - kérdezte egy hang mögülem. Odafordultam. Kat állt ott, karikás szemekkel, sovány, törékeny testével, kócos hajával... És még így is gyönyörű volt. Elengedtem húgát, odasétáltam hozzá, és megcsókoltam. Nem csókolt vissza, s ez úgy szíven ütött, hogy legszívesebben elsírtam volna magamat. De nem tettem. - Miért ölelgeted Őt? - kérdezte idegesen, és tudtam: csak a betegség miatt ilyen. - És te, Carly... Idejössz, eljátszod a jó tündért, közben pedig elveszed a pasimat? Nem haltam még meg - förmedt szerencsétlen lányra, aki csak tehetetlenül állt ott, s megszólalni sem bírt. Bennem is megállt az ütő, de tudtam, hogyan kell kezelni az ilyen kitöréseit, hiszen már több mint egy hónapja ez megy.

- Gyere kérlek! - mondtam, s behívtam Őt a szobába, ám mielőtt eltűntünk volna a lépcsőfordulóba, pillanatot mutattam Carlynak. Leültünk egymás mellé az ágyra, Kat pedig megfogta a kezem, ekkor vette észre a rajta díszelgő, gyönyörű, dőlt betűkkel írt Katniss - feliratot. Szemei könnybe lábadtak, úgy nézett rám.

- Édes istenem! - suttogta, és végigsimította gyönge ujját a tetkón. Elmosolyodott, ahogyan én is. Hozzám bújt, és sírni kezdett. - Annyira szeretlek! Nem akarok meghalni! - egy könnycsepp folyt végig arcomon, de Ő ezt nem láthatta.

- Én is szeretlek! Most, és mindörökké! - súgtam fülébe, aztán lágy csókot nyomtam homlokára. Aztán kimentem a szobából, ugyanis elaludt.

- Na? - kérdezte Carly, én pedig apró mosolyra húztam a számat.

- Megnyugodott, és elaludt - suttogtam, Ő pedig bólogatni kezdett, majd odalépett hozzám, és ismételten megölelt.

- Köszönök mindent! - mondta, én pedig azonnal visszaöleltem.

Sziasztok!

Ez volt a tizennyolcadik rész, remélem mindenkinek tetszett! A következő rész több mint egy hét múlva jön, ugyanis nyaralásra megyek, de ne aggódjatok, sietni fogok vele!

Köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat, s várom ehhez is a véleményeket, amelyből remélem jó sok van!

További szép délutánt, puszi: Vivianne S.

Chapter Seventeen ~ Fainting

KATNISS MONTGOMERY

Fantasztikus esténk volt. Végig táncoltunk, és remekül éreztük magunkat. Direkt nem ittunk sokat, hiszen még haza akartunk jutni, ám én mégis rosszul lettem. Émelyegtem, hányingerem volt.. Éles fájdalom hasított a fejembe, s barátnőimet is tájékoztattam arról, hogy rémesen érzem magam. Éppen indultunk volna haza, mikor rettentő szörnyű fájdalom keletkezett a vesém tájékán, és ezután nagy feketeség az egész.
Mikor legközelebb felébredtem, egy kórházban voltam. Ezt onnan tudtam, hogy a falak fehérek voltak, és orromat megcsapta az a tipikus szag. Kórház szag. A szobámban egy nővérke sertepertélt, így mikor sikerült, rekedtes hangon szóltam hozzá.
- Elnézést, miért kerültem ide? - tettem fel a kérdést, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit keresek ebben az ijesztő kórteremben.
- Elájult, kisasszony! Mindjárt hívok egy orvost, hogy felébredt - mosolygott, én pedig aprót biccentettem, ugyanis iszonyatosan fájt a hasam.
Pár percig csak feküdtem csendben, aztán megérkezett egy ötven év körüli, jól szituált, őszhajú férfi, névtábláján a Dr. Prescott név szerepelt. Biztatóan rám mosolygott, így reménykedtem abban, hogy semmi komoly.
- Hölgyem, feltehetnék néhány kérdést? - olvasgatott a papírjai között, én pedig bólogatni kezdtem. - Az alábbi tünetek közül tapasztalta mostanában valamelyiket? Étvágytalanság, hányás, hányinger, hirtelen fogyás, hasmenés - sorolta, én pedig elgondolkoztam egy ideig, s csak ezek után válaszoltam a kérdésre, melyet Prescott tett fel nekem.
- Egy ideje keveset eszek, emiatt fogytam is hat-hét kilót, de nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Néhány hete többször is volt hányingerem, és hánytam is, de azt hiszem, csak elrontottam a gyomrom - Prescott idegesen jegyzetelt, és a fejét csóválta közben.

másnap

Tegnap rengeteg vizsgálatot elvégeztek, aztán hazaengedtek, s azt mondták: holnap jöjjön vissza az eredményekért! Justin, és a lányok végig ott voltak velem a kórházba, s Juss - mióta itthon vagyok - folyamatosan a kedvemre tesz.

- Kincsem, hamarosan indulnunk kell a kórházba, a papírjaidért! - figyelmeztetett, és bár nem mutattam ki, rettegtem attól, hogy az orvosaim mit fognak mondani. Bólintottam, aztán megcsókoltam Justin-t, aki látta rajtam, hogy aggódom. - Ne félj, nem lesz semmi baj - adta tudtomra, én pedig félve próbáltam elhinni, hogy igaza lesz.
Ezután beültünk az autóba, és a kórház felé vettük az irányt, ahol aztán bementem az irodába, Juss pedig - az én kérésemre - kint megvárt.
- Nos, Mrs. Montgomery, az eredményei rosszak - mondta kíméletlenül Prescott, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Mennyire rosszak? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, melyet ember megkérdezhet az orvosától egy ilyen helyzetben.
- Súlyosak - mondta ki az ítéletet. - Magának hasnyálmirigyrákja van, Mrs. Montgomery - jobb kezemet szám elé kaptam, és zokogni kezdtem. Életem filmje lepörgött előttem, és féltem. Nem akartam ilyen fiatalon meghalni.
- Kérem, mondjon valamit - könyörögtem. Dr. Prescott sóhajtott, szemeiből együttérzés tükröződött, majd a rákomról kezdett el beszélni.
- A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatfajta. A korai stádiumban szinte nincsenek is tünetei, ezért csak akkor észlelhető, ha már az előrehaladott stádiumában van. A hasnyálmirigy daganatok többsége a felismeréskor sajnos már nem operálható, ahogyan az öné sem. Erre a ráktípusra jellemző a kifejezetten gyors terjedési hajlam. A nyirokrendszeren keresztül nagyon hamar átterjedhet a szomszédos szervekre, és áttétek alakulhatnak ki elsősorban a májban, a tüdőben, de a csontokban is. A betegség nagyon alattomos és gyors lefolyású, egyéves túlélési esélye mindössze öt százalék - mindezt hallani rémes volt. Zokogtam. Nem akartam meghalni, ám volt még egy fontos kérdés, amit nem tettem fel az orvosnak.
- Mennyi időm van még hátra? - vettem mély levegőt. Szívverésem felgyorsult, fülemben dobogott a vér, így alig hallottam valamit.
- Öt-hat hónap - mondta ki a halálos ítéletemet, melyet mikor meghallottam, sokkot kaptam.
- Ha beküldöm a barátomat, elmondaná neki mindezt kérem? Én képtelen lennék rá - csuklott el a hangom. Az orvos bólintott, én pedig beküldtem Jusst, aki látta rajtam, hogy nagy a baj.
Negyed órát volt bent, míg én kint ültem, és üveges tekintettel meredtem magam elé, közben pedig azon gondolkoztam, hogy miket kell még megtennem halálom előtt.
Végtelenségig nyúló listát sikerült összeállítanom a fejemben, mikor az ajtó nyílt, és könnyes szemű Justin lépett ki az ajtón.
Kétségbeesett arca láttán ismét zokogni kezdtem. Magához ölelt, olyan szorosan, ahogyan csak tudott. Hajamat simogatta, miközben a fülembe suttogott.
- Szeretlek, és örökké szeretni foglak, akármi lesz! Együtt mindent megoldunk, ígérem.

Sziasztok! :)

Megérkeztem a tizenhetedik résszel, mely a történet egy fordulópontjaként szolgál. Rengeteget kellett kutatnom, hogy sikerüljön összehoznom, de tessék, itt vagyok. Lehet, most rengetegen utáltok, amiért Katniss-t halálos betegséggel "ajándékoztam meg", de így lesz izgalmas a sztori. Hogy olyan dolgok történnek, melyekre senki nem számít!

A következő rész nem tudom mikor érkezik, próbálok sietni vele!

További szép délutánt!

Csók, Vivianne

Chapter Sixteen ~ Let's Go!

KATNISS MONTGOMERY

- Szóval, van egy nagyobb összegnyi pénzem a bankban. Még anyuéktól kaptam, mikor elköltöztem. Legalább annyi, hogy egy hónapig megélünk belőle. Menjünk el! Hagyjuk itt Seattle-t, és a többieket! Költözzünk el, csak ketten! - vigyorogtam, Justin pedig idegesen kezdte rázni a fejét. Nem értettem, mi baja, de megijedtem. Talán már nem akar velem lenni? - kérdeztem magamtól csalódottan. Juss észrevehette rajtam, hogy valami aggaszt, mert állam alá nyúlt, s felemelte a fejem, ezzel kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek. Nyomott egy puszit a homlokomra, mellyel azonnal mosolyt csalt arcomra, aztán beszélni kezdett.

- Ez egy csodás ötlet, de nem költheted rám a pénzed - mondta egyértelműen. Bólintottam, s úgy határoztam: itt az ideje távozni.

egy hónappal később

Sok idő telt el azóta, hogy lefeküdtem Jussal. Ő felmondott az egyetemen, én pedig... Nos, még mindig tanulok. Nem hagytam ott az iskolát, csupán egy valami változott. A kettőnk közti kapcsolat. Hivatalosan is együtt vagyunk. Justin egy modellügynökségnél kapott állást, és tökéletes kinézetének köszönhetően rengeteg munkát kap. Selena és Aaron együtt vannak, mi pedig mindkettőjükkel nagyon jó baráti viszonyt ápolunk. Apropó... Justinhoz költöztem, így könnyebb, hiszen nem kell fizetni még az én albérletemet is. Úgy érzem, a dolgok kezdenek egyenesbe jönni, s talán az én tündérmesém is lehet különleges. És most nem a hetvenkét macskás történetre gondolok. Miután végeztem a suliban, Bethany-vel karöltve indultam haza, ugyanis legjobb barátnőmmel csajos délutánt tartottunk. A terv, miszerint a vásárolgatást egy jó kis horror követi fuccsba ment, mivel közel huszonegy évesen is rettegünk az ilyesfajta filmektől. Ennélfogva a shopping délután mellett döntöttünk, így miután mindketten lepakoltunk, a közeli bevásárlóközpont felé vettük az irányt.
- Annyira édesek vagytok Jussal - örvendezett Beth. - Nektek együtt kell lennetek, és.. Úgy örülök nektek - kacagott, és az én arcomra is mosoly kúszott a kedves szavak hallatán.
- Valamelyik nap gondolkodtam.. - kezdtem bele, mire Bethany rám kapta tekintetét. - És arra jutottam, hogy sosem járunk bulizni, pedig most vagyunk fiatalok. Szóval, este elmehetnénk valahova - vetettem fel az ötletet, mire legjobb barátnőm szemei felcsillantak.
- Akkor viszont kell vennünk valami csinos rucit az estére. Ú, de izgi! - jött lázba B, én pedig halkan felkacagtam. - Hívjuk Selt, és Suziet is! - adta az ötletet, s azonnal üzenetet kezdett pötyögni a telefonján, a két említett személynek.

A plázába érve a kedvenc boltunk előtt megpillantottuk Selenát és Suzannet, akik éppen az esti "csajos partiról" fecsegtek.
Együtt indultunk be az üzletbe, ahol aztán négyfelé válva kezdtünk el nézelődni. Húsz perc elteltével, három ruhával a kezemben indultam el a próbafülkékhez, hogy ott aztán megvárjam csodás barátnőimet is. Nem kellett sokáig várnom, hogy teljes legyen a csapat. Beth csupán egy ruhát hozott magával, melybe azonnal beleszeretett. Selena, és Sue pedig két-két ruhával érkeztek, így rájöttem: én vagyok a legnehezebb eset.
Úgy döntöttünk, egyesével próbálunk, és mindenki megnézi a másik ruháját. B kezdett, aki ruhájához már cipőt, és táskát is választott. Mikor kijött, mindannyiunknak elállt a lélegzete. A csodálatos, combközépig érő fehér ruha, melyen fekete minták sokasága díszelgett tökéletesen passzolt a fekete magassarkúhoz, s a piros kézitáskához. Az egész olyan volt, mintha Bethanynek tervezték volna.
- Csodálatos vagy! - mosolygott Selena, majd miután Beth visszaöltözött, Ő ment be egy fülkébe. Az első ruha összeállítása senkinek nem nyerte el tetszését, ugyanis a ruhája önmagában akkora hátsót csinált neki, mint amekkorával Nicki Minaj büszkélkedhet. A második viszont, tökéletes volt. Mintha ráöntötték volna. Pánt nélküli arany ruhája, melynek elején gyönyörű díszítés volt, tökéletesen kiemelte formás lábait, s az ehhez választott lábbeli elegánssá, és egyben visszafogottá tette, az amúgy igencsak vadóc kollekciót. Suzie első ruhája volt a nyerő, s a másodikat fel sem próbálta, ugyanis a fekete-fehér pöttyös, kicsit kislányos stílusú ruha pont passzolt alakjához, és a hozzá választott magassarkú, s táska is megfelelőnek bizonyult.
Az első ruhámban olyan voltam, mint aki bálba készül, míg a másodikban olyan, mint akinek harminc kiló súlyfeleslege van. A harmadik ruhám viszont... Remek volt. A kékes-szürke, kissé csillogó ruhámat egy világosabb magassarkúval, és egy hasonló színű, fénylő kézitáskával dobtam fel, és máris úgy néztem ki, mint aki éppen a vörös szőnyegre készül.

néhány órával később

Mikor már mindannyian készen voltunk, egyetlen dolgom volt az indulás előtt. Jussal beszélni. Mivel még nem volt otthon, ezért előkaptam telefonom, és tárcsázni kezdtem a számot.

- Szia, Cicám - köszönt a telefonba feldobottan, mire elmosolyodtam. Jól estek az ilyesfajta megnevezések. Ezekkel mindig mosolyt csalt az arcomra.

- Justin! Arról lenne szó, hogy Beth, Sel, Sue, és Én elmegyünk bulizni. Remélem nem baj - mondtam, és izgulva vártam a válaszát.

- Dehogy baj! - felelte. - Vigyázz magadra! - utasított, ezzel lenyomta a telefont. Biztos sok dolga van - gondoltam magamban.

- Induljunk! - mondtam, mire a három csaj egy emberként sikított fel, s kezdetét vette a tökéletes csajos este, mely televolt nemvárt fordulatok sokaságával...

Chapter Fifteen ~ I Love You

SELENA GOMEZ

- Azt hiszem, beteg vagyok - mondtam fáradtan, aztán visszadőltem az ágyba.

- Figyelj, Selena! Most akkor te és én.. - kezdte a magyarázkodást, de abbahagyta, s azt várta, hogy én fejezzem be helyette. Elgondolkodtam. Nekem ebből az egészből semmi bajom nem származhat, s egy idő után talán bele is szeretek Aaronba - gondoltam magamban, aztán igenleges válasz jeléül bólintottam. Aaron odajött hozzám, és ajkait enyéimre helyezte, de én elhúzódtam. Kérdőn nézett rám, én pedig összevont szemöldökkel elnevettem magam. A még mindig nem tudta, hogy miért nem csókoltam vissza, így hát megszólaltam.
- Beteg vagyok - mondtam, hangomban kevés lazasággal. Aaron megvonta a vállát, s nemtörődöm stílusban újra megcsókolt.

KATNISS MONTGOMERY

Másnap reggel rávettem magamat arra, hogy beszéljek Jussal. Bár kicsit irtóztam tőle, hiszen az is benne volt a pakliban, hogy Sel értett félre valamit, de végül úgy döntöttem: egy próbát megér. Gyomorgörcsöm egyre erősödött, miközben az iskola felé siettem. Justin autóját már a parkolóban kiszúrtam, legnagyobb szerencsémre pedig az általam keresett személy is ott volt. Odasiettem az autóhoz, kitéptem az ajtaját, és gyorsan bepattantam, ügyelve arra, hogy egyik diáknak se legyen feltűnő az eset. Justin furcsán nézett rám, amit meg is értettem. Elég hülyén éreztem magam. Talán nem kellene ezt tennem - gondoltam magamban, de már késő volt.
- El tudnánk menni egy nyugisabb helyre, ahol csak ketten vagyunk? - kérdeztem, ezzel utalva a rengeteg emberre, akik az iskola kapuja felé igyekeznek.
- Hát, ma csak harmadik órától vagyok, szóval ha nem baj, hogy kihagysz pár előadást, akkor rendben - bólintott, majd a gázra taposott. Látszólag a Bieber rezidencia felé tartottunk, és ez így is lett. A ház előtt leparkoltunk, aztán mindketten befelé vettük az irányt.

- Nos, miről szerettél volna beszélni? - kérdezte érdeklődően. Leültem mellé a kanapéra, de eléggé szorongtam, és egy kis félelem is volt bennem.
- Selena tegnap eljött hozzám, és azt mondta, hogy nem szereted Őt, mert engem szeretsz - böktem ki nagy nehezen. Szemei elkerekedtem, vett egy hatalmas levegőt, aztán belekezdett hosszúra nyúló monológjába.
- Tudod Niss, Selena igazat mondott. Szeretlek. Nem tudom, hogyan szerettem beléd, és azt sem, hogy mikor. Csak annyit tudok, hogy teljes szívemből, mindennél, s mindenkinél jobban szeretlek. Selenával beszéltem, és Ő is mást szeret - elmondásai szerint.. Szóval, csakhogy tudd, úgy döntöttem, otthagyom az egyetemet - fejezte be Justin én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá, aztán olyan dolgot tettem, amire sem Ő, sem én nem számítottunk. Megcsókoltam. Szenvedélyes volt, teli érzelmekkel. Azonnal visszacsókolt. Az ölébe ültem, Ő pedig megfogott, s az emelet felé indult, miközben végig csókolta arcom minden egyes szegletét.

***

Fáradtan feküdtem a szuszogó fiú mellkasán, és az elmúlt óra történéseire gondoltam. Megtettük. Lefeküdtem vele, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy megérte. Talán nem kellett volna. Lehet, hogy tévedés volt az egész. Kibújtam Justin ölelő karjai közül, és a ruháim keresésére indultam. Miután felöltöztem, a fürdőbe sétáltam, s helyrehoztam a frizurámat, és az igencsak visszafogott sminkemet. A szobába visszaérve Justin már öltözködött. Mikor meglátott, arcára kósza mosoly csúszott, elém lépett, kezeit derekamra helyezte, ajkait pedig enyéimre. Akkor követtem el egy hatalmas hibát. Visszacsókoltam.

- Figyelj, Kat! Holnap felmondok, és együtt lehetünk! - mondta, én pedig hitetlenül rázni kezdtem a fejemet.

- Nem, Justin! Nem mondhatsz fel! Otthagyom az egyetemet, te viszont nem - taglaltam, mintha ez egyértelmű lenne.

- Jézusom, Katniss! Nem hozhatsz ekkora áldozatot értem! Hiszen, neked van jövőd - hüledezett, én pedig rájöttem: nem jutunk egyhamar dűlőre. S ekkor, bevillant a tökéletes ötlet.

- Justin, tudom, hogy mit tegyünk - nevettem, Ő pedig kérdőn nézett rám...

Sziasztok!

Visszatértem a szünetről! :3 Hát, ez egy elég csöppnyi szünet volt. Ez a rész igencsak rövid lett, de a következő (ami egy héten belül érkezik) ígérem hosszabb lesz.

Remélem tetszett, további szép délutánt, és kellemes nyári szünetet!

Csók, Vivianne

Szünet

Drága Olvasóim!

Nagyon sajnálom, hiszen az utóbbi másfél hétben egy rész sem érkezett. Nos, ez annak tudható be, hogy az utolsó iskolai hetem rettenetesen fárasztó, és eseménydús volt. Kezdve a hétfői javításokkal, egészen a pénteki ballagásig, s azt azt követő kétnapos osztálykirándulásig, melyen sikeresen megbetegedtem. Mindezek mellett három blogot írok, és egynek vagyok társszerkesztője, tehát nagyon nehéz...

A blognak még hat része, és egy epilógusa lesz, de arra a döntésre jutottam, hogy a történet egy darabig - pár hét - szünetelni fog. Ebben az időben nagyobb hangsúlyt fektetek majd a Beating Heart-ra, a Sweet Serial Killer-re, és az Accidents-re, na meg persze a barátaimra, és a családomra, hiszen nyár van, és én sem ülhetek egész nap a számítógép előtt, hogy a blogokat írjam - bármennyire is szeretném, nem tehetem.

Nagyon sajnálom, s ígérem, hogy a szünet után újult erővel térek vissza hozzátok, és eseménydús részeknek nézünk elébe. Szeretlek titeket, kérlek ne haragudjatok rám. További szép napot, és kellemes nyári szünetet! 

Puszi, Vivianne

Chapter Fourteen ~ I Leave The University

KATNISS MONTGOMERY

Elaludtam. Arra keltem, hogy valaki csönget, majd kopog. Fáradtan csoszogtam el az ajtóig, majd kinyitottam azt. Legnagyobb meglepetésemre Selena állt az ajtóban, arca aggodalmat, és szomorúságot sugárzott.
- Selena? - kérdeztem mosolyogva, hiszen rég láttam már Őt, s bár Justinnal együtt van, emiatt nem haragudhatok rá. Bólintott. - Baj van? - kérdeztem, hiszen felettébb furcsa volt a viselkedése. Megvonta a vállát, aztán besasszézott a nappaliba. Leült a fotelba, én pedig odaültem, vele szembe. Vett egy hatalmas levegőt, amit aztán kifújt. Zavart voltam, és kíváncsi. Bárcsak megszólalni! - gondoltam magamban, Selena pedig, mintha meghallotta volna a gondolataimat, szólásra nyitotta a száját.
- Tudod, nehéz ezt mondanom, és talán később meg is fogom bánni, de úgy érzem, muszáj tudnod - szünetet tartott. - Justin nem engem szeret, hanem téged. Igen, talán hihetetlennek hangzik, de így igaz. Mielőtt kómába estél - a levegőt szaggatottan vette, s nagy erőfeszítés kellett neki ahhoz, hogy ne sírja el magát. -, azelőtt, ti - megint csendben maradt, szeméből egy könnycsepp szaladt ki. - csókolóztatok - mondta ki végül, én pedig nem hittem a fülemnek. - Nem fogok az utatokba állni - mosolyogta el magát, aztán odajött, megölelt, s távozott. Abban a pillanatban irtó boldog volt, és egyben elkeseredett is. Egy valamiben voltam csupán biztos: otthagyom az egyetemet.

SELENA GOMEZ

Sírva távoztam Katniss lakásáról, azonnal hazafelé vettem az irányt. Tudtam, hogy Justin még nincs otthon, így gyorsan kellett cselekednem. Összepakoltam az összes cuccom, írtam egy búcsúlevelet, aztán autóba szálltam, és távoztam. Nem tudtam, merre menjek, hová menjek, mit tegyek, így megálltam egy szórakozóhely előtt, és befelé vettem az irányt. Leültem a bárpulthoz, szemeimből könnyek záporoztak. A mellettem lévő férfi perverzen nézett végig rajtam, de mikor meglátta lefolyt sminkem, és vörösre dagadt szemeimet, tovább állt. Hál istennek - gondoltam magamban. Rendeltem egy vodkát, szárazon, lehúztam, aztán csak ültem ott, gondolataimba temetkezve. A következő pillanatban egy ismerős hang csapta meg fülemet.

- Mi a baj? - kérdezte Aaron, én pedig apró mosolyra húztam számat. Akkor ismerkedtünk meg, mikor Kat balesete volt. Azóta sokszor beszéltünk már, rendes fiú, és helyes is, csak ezt eddig nem vettem észre, mert folyamatosan Justinon kattogtam.

- Szia, Aaron - mosolyogtam enyhén, aztán magamhoz vontam. Nem ellenkezett, azonnal visszaölelt. - Szakítottunk Jussal - sütöttem le a szemem, Ő pedig szomorúan nézett rám. Nem tudott mit mondani, de nem is kellett. A csend beszélt helyette.
- Van hova menned? - kérdezte felvont szemöldökkel, én pedig megráztam a fejemet, ezzel nemleges választ sugallva. Bólintott. - Oké. Addig maradsz nálunk, ameddig csak szeretnél - mondta, én pedig hitetlenül néztem rá. Annyira jó hozzám - gondoltam magamban, miközben újra magamhoz öleltem.
- Köszönöm - súgtam fülébe, Ő pedig szorosabbra fogta ölelésünket.

***

@selenagomez Mindenki oké. :)

Egy órája vagyunk Aaronnál. Mivel nincs elég szoba, ezért A szobájába alszom. Bár kicsit kényelmetlenül érint, rettentő hálás vagyok neki, amiért ezt teszi velem. Nem mindenki ilyen jólelkű, és önzetlen, mint Ő. Egymás mellett feküdtünk az ágyon, rajtam takaró volt, ám Aaron egy száll alsónadrágba helyezte be magát, ennélfogva rálátást nyertem tökéletesen kidolgozott izmaira, kockás hasára. Helyes fiú - gondoltam magamban, s el is mosolyodtam gondolataimon.

- Miért mosolyogsz? - kérdezte Aaron vigyorogva, én pedig hevesen rázni kezdtem a fejem. Csak nem mondhatom neki, hogy irtózatosan szexi. Elég nevetséges lenne, és csak leégetném magam. - Gyönyörű vagy - suttogta ajkaimba A, aztán megcsókolt. Felettébb meglepett tette, ám nem ellenkeztem, sőt, még élveztem is. Aaron hevesen, mégis érzelemmel tele csókolt. Levegő hiányában váltunk el egymástól. A arcán hatalmas, kaján vigyor trónolt, végül megszólalt. - Mióta meg akarom ezt már tenni - mondta, én pedig elnevettem magam. Nem szeretem Őt, és sosem fogom annyira szeretni, mint Justint, de majd kialakulnak az érzések. Addig is elvagyok vele, így legalább nem néznek megesett nőcskének.
Másnap reggel Aaron mellkasán ébredtem, fejem rettenetesen hasogatott, bár nem tudtam, mitől. Nyöszörögtem párat, ezzel jelezve A-nek, fent vagyok. Kedvesen rám mosolygott, ám én nem bírtam tovább, el kellett rohanjak a mosdóba, mert olyan szinten rosszul voltam. Miután kiadtam gyomrom tartalmának túlnyomó részét, fogat mostam, és visszamentem Aaronhoz.
- Jól vagy? - kérdezte aggódóan. Nemleges válasz jeléül megráztam a fejem, azután vettem egy mély levegőt, és megszólaltam.
- Azt hiszem... 

Chapter Thirteen ~ You Said, And I Quote...

KATNISS MONTGOMERY

Gyomrom görcsölt, én pedig idegesen feszengtem, miközben végigvonultunk az egész épületen, ki, egészen Justin autójáig. Ott megálltunk, Ő pedig a kocsikulcs által kinyitotta az autót. Beszálltunk a sötétített üvegű járműbe, melyben tökéletesen kettesben voltunk, s senki sem hallhatott bennünket. Lábaim remegtek, de hál istennek Ő ezt nem vette észre. Vett egy mély levegőt, aztán belekezdett.

- Arról a telefonhívásról lenne szó, ami pár nappal ezelőtt történt - mondta sokatmondóan, én pedig bólintottam. Kérdőn nézett rám, ahogyan én is rá. Ő az én magyarázatomra várt -ami nem volt-, én pedig az övére. Annyira kellemetlen volt a helyzet, hogy muszáj volt magam elnevetnem. Ő emiatt dühösen nézett rám, aztán megszólalt. - Ne nevess, Kat! Ez komoly dolog - bólintottam, Justin pedig megismételte a mozdulatomat. - Szóval, igaz az, amit akkor mondtál nekem? - kérdezte, én pedig lesütöttem a szemem. Igen. Ez az apró információ, miszerint semmire sem emlékszem, kimaradt. Elgondolkoztam, végül arra jutottam, jobb lesz, ha elmondom neki, az egész történetet.
- Justin, az az igazság, hogy azon az estén rengeteget ittam, és semmire sem emlékszem abból, amit mondtam neked - nyeltem nagyot. Furcsán nézett rám, aztán végigmért. Reménykedtem benne, hogy elmondja mi történt, s sikeres volt a szorításom.
- Azt mondtad, idézem: Justin, te egy rohadt szemétláda vagy, amiért nem veszed észre, hogy beléd szerettem - mondta halál komolyan. Eleinte azt hittem, csak poénkodik, de tévedtem. Helyzetem kilátástalannak tűnt, s biztos voltam benne, most utál. Talán beleszeretettem, bevallom, de soha az életben nem közöltem volna vele ilyen nyíltan, és nyilvánvalóan, ha nem rúgok be. "Köszi, Beth!" - gondoltam magamban, hiszen vele ittam meg annyi vodkanarancsot. Fejemet lehajtottam, arcom vörösödött, én pedig cipőm orrát kezdtem hatalmas szemekkel kémlelni. - Nissa, válaszolj - parancsolt rám erélyesen, de én nem tudtam mit kinyögni. Rohadtul kellemetlenül éreztem magam, s legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. De nem tettem. Ehelyett ott ültem, csendben, kínosan éreztem magam, s tudtam, meg kell szólalnom.
- Hülyeség volt - suttogtam, kipattantam az autóból, és a terem felé rohantam. Justin utánam üvöltött, még egyszer, de nem fordultam vissza, csak gyors léptekkel távoztam. Mikor elértem odáig, hogy tudtam, nem vagyok egyedül, lelassítottam a tempómat, s elsétáltam a laborig.

***

A nap további része rettenetesen unalmasan telt, én pedig végig azon agyaltam: elmondjam-e Jussnak az igazat. Végül arra a döntésre jutottam, hogy tök felesleges lenne, hiszen Ő, és Selena együtt vannak, amiből arra következtetek, hogy szeretik egymást. Nem akarok bezavarni a kettőjük kapcsolatába, ezért inkább nem teszek semmit - mondogattam magamnak, pedig legszívesebben megcsókoltam volna Justint. Még soha sem éreztem a csókját, pedig.. mennyire szeretném.

SELENA GOMEZ

Éreztétek már úgy, hogy az élet tele van rosszabbnál rosszabb dolgokkal? S hogy minden ellenetek játszik? Nos, én jelen esetben így érzem magam. Miután Katniss kómába esett, egy idő után én és Justin összejöttünk. De ez mit sem számít, ha Őt szereti. Mikor megtudta, hogy Kat nem emlékszik a csókjukra, teljesen kiborult. Szörnyű úgy élni, hogy tudom: sosem fog viszont szeretni. Én viszont boldognak akarom látni Őt. Ezért is döntöttem úgy, hogy elmegyek Katnisshez, és mindent elmondok neki. Miszerint Justin szereti Őt. Ettől függetlenül Ők nem lehetnek együtt. Ugyan, hogy is lehetnének? Tanár-diák viszony.. Emiatt börtön jár. - Ezt én mind tudtam, de akkor is meg kellett tennem. El kellett mennem Hozzá, és fel kellett világosítsam arról: Justin Őt szereti, s nem engem.

 @selenagomez Tudnia kell az igazat..

Beszálltam az autómba, beindítottam a motort, ám indulás előtt készítettem egy fotót, melyet meg is osztottam Twitteren az ismerőseimmel, akikkel már egy ideje nem tartom a kapcsolatot. Írtam hozzá egy rövid kis szöveget, melyet szerintem senki sem értett, de nem érdekel, ez illett a képhez, s a hangulatomhoz. Ezután a gázra tapostam és Nissa lakásáig meg sem álltam. Bár idősebb vagyok, mint Ő, volt bennem egy kevés kétely, és egy kis félelem.

Mi van, ha elküld a fenébe, és meg sem hallgat? - aggódtam magamban. Megigazítottam a hajamat, kiszálltam az autóból, majd a kulccsal bezártam. Felmentem az emeletre, vettem egy mély levegőt, és bekopogtam. Az ott eltöltött őrjítő másodpercek, míg Katnissre vártam, óráknak tűntek. Az ajtó nyílt, s Kat jelent meg benne, csapzott hajjal, álmos szemmel. Hoppá, felkeltettem? - kérdeztem meg magamtól.

- Selena? - kérdezte, arcára apró mosoly ült ki..

Chapter Twelve ~ Party Time

KATNISS MONTGOMERY

- MEGLEPETÉS! - üvöltötte egy emberként a fiatalokból álló kisebb tömeg, akik eddig a vaksötétben kuporogtak apró kis hajlékomba. Arcomra hatalmas, levakarhatatlan mosoly ült ki, s le sem tagadhattam volna: meghatódtam. Ott álltam, vigyorogtam mint valami retardált, de nem tudtam, mit mondhatnék. Végül csak megszólaltam, nehogy azt higgyék, hogy sokkot kaptam.

- Köszönöm, ez nagyon édes tőletek - nevettem halkan, aztán megöleltem a hozzám legközelebb álló személyt, jelen esetben Sue-t.

- Semmiség, drágám - mondta Suzanne, aki olyan kifinomultan beszélt, mint egy harmincas éveiben járó, angliai úrinő. Azokban a pillanatokban nem gondoltam semmi rosszra. Sem a balesetemre, sem arra a hat hónapra, melyet átaludtam, Justin és Selena kapcsolatára.. Semmire, ami miatt legszívesebben meghalnék. A zene megszólalt, az emberek táncolni, s inni kezdtek, én pedig bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Húsz perc alatt kész is voltam, és egy igazi boldog, bulizó tini kinézetét öltöttem magamra, habár már nem is vagyok tinédzser. Szűk miniruhám hossza most egy cseppet sem érdekelt, semmit nem akartam, csak bulizni, bulizni, és bulizni, míg el nem ájulok. Az első pohár vodkát még nehezebben húztam le, ugyanis a szeszes ital rettenetesen marta torkomat, miközben végigcsúszott nyelőcsövemtől, egészen gyomromig. A második már könnyebben ment, s ezek után már csak arra emlékszem, hogy egymás után ittam, és ittam a különféle alkoholtartalmú folyadékokat. S mindezek után a következő élményem nem más, minthogy reggel hatalmas fájdalmakkal kelek fel. Ezzel még nem lenne akkora probléma, de én a fürdőkádban ébredtem, s mellettem ugyanolyan pózban feküdt Bethany. Beth, aki talán még nálam is jobban kiütötte magát, bár az elég lehetetlennek tűnik, a legrosszabb az volt, hogy semmire -azaz tényleg semmire- nem emlékeztem az előző este történéseivel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg, hatalmas nagy baromságot követtem el, amire már most nem vagyok büszke, pedig még nem is tudom, mi is történt pontosan. Úgy döntöttem, kiderítem a dolgokat. Nehézségek árán, de sikeresen felkeltettem a mellettem fekvő vörös hajú szépséget, aztán mobilom híváslistáját kezdtem böngészni. Nem hívtam senkit. Pontosabban, egy ember kivételével. Szívem hatalmasat dobbant, mikor megláttam: Justinnal beszéltem. Nem csak hívtam, fel is vette, s 3.48 másodpercet társalogtunk is. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, miközben azon töprengtem, vajon mit mondtam Jussnak.

***

Két nap telt el az ominózus eset óta. Justinnal nem beszéltem azóta sem, de talán jobb is. Félek. Rettentően félek, hogy mi történhetett akkor, amikor annyira részeg voltam, hogy azóta sem villant be egyetlen apró emlékkép sem. Álmosan döcögtem az egyetem felé, fülemben a fülhallgatómmal, fejemben milliónyi gondolattal. Míg a What Now című szám dübörgött a fülemben, addig végig azon az estén agyaltam. Biztos rettenetesen vészes voltam, s ez kiakaszt. Miket mondhattam neki? - tettem fel magamnak a kérdést, egymilliárdodjára.

Belépve az egyetem kapuján megcsapott az a jól ismert illat. A tanulás "szaga". Nem akartam senkivel sem összetalálkozni útközben, így fejemre húztam a kapucnit, aztán besiettem a kémialaborba, ahol első órám lett. A terembe a leghátsó sorban foglaltam helyet, egy gót, fekete hajú, sminkelt fiú mellett. Ő magába zárkózva, fején fejhallgatóval ült, mikor meglátott, a másik irányba fordult. Furcsa volt, de nem érdekelt. Kobakomat a padra hajtottam, szemeimet lehunytam, legközelebb pedig arra figyeltem fel, hogy valaki nevemen szólít. A hang irányába kaptam fejem, a hirtelen mozdulat hatására meg is szédültem. A labor ajtajában az a személy állt, akivel legkevésbé sem akartam találkozni. Justin állt ott, ugyanolyan tökéletesen, ahogyan általában. Haja az ég felé meredt, kidolgozott felsőtestét fehér ing, rajta kék öltöny, s úgy szint kék nyakkendő fedte. Lábain farmer, és egy hófehér Supra cipő ékeskedett. Az ajtófélfának dőlve állt, hajába túrt, gondterhelten nézett rám. Tudtam. Tudtam, hogy arról akar beszélni. Kérdőn néztem rá, ezzel azt sugallva: mondja, mi van? Mély levegőt vett, aztán megszólalt.

- Beszélnünk kéne, ki tudnál jönni? - bólintottam, aztán felkeltem a helyemről, s elindultam felé...

Chapter Eleven ~ Surprised

KATNISS MONTGOMERY

Megrebegtettem pilláimat, azután pedig óvatosan kinyitottam szemeimet. Olyan volt, mintha mázsás súly nehezedne rájuk. Gyenge voltam, és nem bírtam nyitva tartani. Éreztem, amint valaki kezemet fogja. Minden erőmet összeszedtem, s megszorítottam a mellettem ülő személy kezét, ki azonnal felpattant, s kirohant a helyiségből. Pár perccel később -amint hallottam- orvosok rohantak be hozzám, s azonnal kérdezgetni kezdtek, de én egy apró 'igen' válasz kinyögése után annyira fáradtnak éreztem magamat, hogy újra álomba szenderültem. Mikor legközelebb felébredtem, már ki tudtam nyitni szemeimet. Óvatosan félrefordítottam fejem, bár rettenetes nagy fájdalmat éreztem, azért megtettem ezt a pár mozdulatot. Mellettem Beth ült, szemei le voltak hunyva.
- Beth - suttogtam minden erőmmel, szemei kipattantak, azonnal sírni kezdett. Nem értettem. Semmit sem értettem, és ez volt a legrosszabb az egészben. - Mi történt? - nyögtem ki ezt a két szót, melytől tüdőmben hatalmas égető fájdalmat éreztem.
- Hívok orvost, aztán visszajövök - mondta Bethany, ezzel elment. Tétlenül feküdtem ott, arra várva, hogy barátnőm visszaérjen. Mikor az orvosok megjöttek, azonnal beszélni kezdtek. Infúziót cseréltek, s a hogylétemről kérdeztek. Miután egy fél órás vizsgálat után kimentek, Bethanyvel maradtam. Ketten. Még mindig gyenge voltam, de már jóval több erőm volt, mint azelőtt.
- Elmondok mindent - mondta Beth, hiszen tudta, hogy ezt akarom. - Szóval - kezdett bele. - Baleseted volt. Kómában voltál. Hat hónapig - felelte nehezen, én pedig kétségbeesett tekintettel néztem rá. Hat hónap.. rengeteg idő. Nem akartam elhinni. Annyira, furcsa volt. Szememből egy könnycsepp hullott ki, de azonnal li is töröltem, aztán feltettem Bethany számára azt a kérdést, mely azonnal megfogalmazódott bennem.
- A többiek, emlékeznek még rám? - Beth elnevette magát. Nem "nevetséges" nevetés volt, hanem amolyan "hülye vagy?" nevetés.
- Hogy a fenébe ne emlékeznének? Sue és Aaron minden nap bent voltak nálad. Mark és Chris is rendszeresen jártak hozzád, két-három naponta. Sőt, a csoporttársaid. Tudod, Clara, az alacsony, vörös, szeplős lány, és Tara a duci szőke. Heti egyszer meglátogattad. Ó, és Mr. Bieber, és Selena is jöttek hozzád, elég sokat - mosolygott, én pedig gondolkozni kezdtem. Hiszen Selenaval alig találkoztam.. - Mi az utolsó emléked? - kérdezte Beth.
- Az, hogy Selenaval vásárolni vagyok - mondtam, neki pedig elakadt a szava. Nem is értettem, hogy miért is.
- Nem emlékszel arra, ami utána volt? - kérdezte, én pedig fejemet ráztam -már amennyire tudtam-, ezzel jelezve, fogalmam sincs.
- Hát, pedig egy gimnáziumi ismerősöddel randiztál - mosolygott, én pedig úgy éreztem, ennyi elég volt mára, a dolgokból.

*három hét múlva*

Ma mehetek haza a kórházból, amiben az a legfurább, hogy Justin visz haza. Ő, akivel azóta sem találkoztam, csupán Aaronnal üzente meg, hogy Ő jön értem. Nem értem, hiszen három hete ébredtem fel. Nyugodtan bejöhetett volna hozzám, de nem tette. Sporttáskámmal a vállamon hagytam el a kórházat, azonnal a parkolóba vettem az irányt, ahol már Juss várt rám, fehér Ferrarijában. Beszálltam, Ő pedig mosolyogva üdvözölt. Pár alap kérdés-válasz-hülyeség után Justin furcsa dolgot kérdezett.

- Beszélnünk kéne, ami azon az estén történt.. - kezdte, én pedig semleges tekintettel néztem rá. Elgondolkodtam, de semmi nem ugrott be arról a bizonyos estéről. Hiszen nem is tudtam, milyen estéről van szó.

- Nem tudom miről beszélsz - mondtam kacagva, Ő pedig megsemmisülve nézett rám. Szemeit elborította a düh, de végül megrázta a fejét, úgy nézett rám.

- Akkor mindegy - mondta furcsán. - Egyébként együtt vagyunk Selenával - mosolygott, de ez amolyan fölényes mosoly volt. Mintha haragudott volna rám, s ezzel akarna visszavágni. Hát, sikerült neki. Rosszul esett. Bár gondoltam, hogy nem várhat rám örökké, végül is hat hónapig "halott voltam", de akkor is azt hittem, hogy lehet köztünk valami. Úgy tűnik, rosszul gondoltam. Ez után az egész út csendben telt. Justin kitett a házam előtt, én pedig egy apró 'köszönöm' után felcsörtettem. A kulcsot a zárba helyeztem, elforgattam, ám ami bent volt, az igencsak meglepett..

Chapter Ten ~ Broken

Drága Olvasóim!

Mint látjátok, megérkeztem az új résszel. A tizedik résszel. Ez nem jelent mást, mint egy évadzárót. Tudom, hogy még csak a tizedik rész, és sokan azt gondoljátok, hogy bolond vagyok, amiért ilyen kevés rész után lezárok egy évadot, de én már a kezdetektől így terveztem. Összesen három évad lesz, ez volt az első. Az évadzáró annyit tesz, hogy ezzel a résszel lezárom egy szakaszát a történetnek, s a következő rész egy hónap múlva érkezik! Remélem nem utáltok nagyon, és ezek után is ugyanúgy lesznek olvasóim! További szép napot, és jó olvasást!

Vivianne

SELENA GOMEZ

Még mindig utáltam magamat, amiért ezt tettem, de nem volt más választásom. El kellett őket szedjem egymástól, és ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Huszonegy éves, érett nő vagyok, mégis úgy viselkedek, mint egy kislány. Nem hiszem el, hogy képes vagyok így szétválasztani Őket, de egyszer meg fogják érteni, hiszen Justin börtönbe is kerülhetni emiatt. Katniss hálás lesz azért, amiért megmentettem a szerelmét a börtöntől, na meg az én szerelmemet. Szeretem Justint, és szörnyű abban a tudatban élni, hogy Ő nem viszonozza az érzéseimet. Talán ezért akarom ennyire magamhoz láncolni Őt, mindenáron. Feszült volt kettőnk közt a hangulat. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de nem mindig sikerült.
- Döntöttem - suttogta elgyengülten, szemeim könnyekkel teltek meg, még mindig nem tudtam felfogni, hogy miattam ilyen. Nem engedtem utat a sós cseppeknek, hiszen erősnek kellett maradnom. Kérdőn néztem rá, s arra vártam, hogy elmondja döntését. - Kidobom Nissát - közölte szárazon, miközben gyilkos tekintettel nézett rám. Ha eddig nem utált volna eléggé, most mát biztosan gyűlöl, de megértem. Csak magamnak köszönhetem. Aprót bólintottam, de már egyáltalán nem akartam ezt az egészet. Gonosznak kell tűnnöm, s ezt csak egy módon érhetem el. Szívtelenséggel. Elővettem undorító énemet, leugrottam a konyhapultról, s Justin lábai közé fészkeltem magamat. Ajkaiba kezdtem suttogni.
- Jó kisfiú vagy! - kacagtam, aztán számat övére tapasztottam, eltolt magától, mire én felnevettem, de belül megszakadt a szívem. - Akár már most is elmehetünk Kathez? - kérdeztem, miközben egyik szemöldökömet felvontam. Justin rám emelte gyűlölettel teli tekintetét, hezitált egy darabig, aztán megszólalt.
- Nem! Majd holnap - közölte, aztán bement a nappaliba, s bekapcsolta a televíziót. Leültem mellé, kettőnk közt kínos csend uralkodott, a tévében lévő focimeccs halk morajlása hallatszott, egyébként pedig semmi. Juju a távirányítóért nyúlt, s átkapcsolta a tévét. Éppen a hírek mentek, így felhangosította a tévét, melyet mindketten kikerekedett szemekkel bámultunk. Az elejét nem láttuk, de így is felkeltette a figyelmünket.

-(..) A fiatal lányt a helyszínen újra kellett éleszteni. Másodperceken múlott az élete. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, belsővérzése volt, s a fejét hatalmas ütés érte. A baleset további részleteiről nem tudunk, feltehetőleg nem öngyilkossági kísérlet volt, a rendőrség azonnal elkezdte kivizsgálni az ügyet, s kikérdezni a szemtanúkat. Egy szemfüles szemtanú, aki arcát nem vállalta fel, nyilatkozott nekünk. - beszélt monoton hangon, a harmincas éveiben járó, csinos bemondó hölgy, aztán a kitakart arcú lányra terelődött a kamera, aki beszélni kezdett, mi pedig csak csendben figyeltük az eseményeket.
- A hölgy rettenetesen sietett. Sírt, és rohant. Az úttest előtt megállt, körbenézett, majd átrohant. Mielőtt átért volna, jött a teherautó.. Minden olyan hirtelen történt. Szörnyű volt - csuklott el a hangja a végére.

A bemondóhölgy újra beszélni kezdett, de Justin kikapcsolta a tévét, s idegesen tördelte az ujjait.
- Szegény lány - suttogtam elképedve, hiszen szörnyű belegondolni. Mi van akkor, ha velem, vagy egy ismerősömmel történik..
- Itt az ideje, hogy távozz, Selena! - felelte Justin, én pedig nem akartam vitatkozni, felálltam, s kislisszoltam a nappaliból. Belebújtam cipellőmbe, távozásom előtt pedig odaszóltam, a még mindig a kanapén ülő fiúnak.
- Holnap reggel itt vagyok. Még tanítás előtt elmegyünk Kathez - üvöltöttem. Mikor J rám nézett, kacsintottam egyet, a hatásfokozás érdekében, aztán hazafelé vettem az irányt.

***

@aaroncollins a legjobb barátom..St. Peter kórház..

Hajnali hat óra van, Justin háza előtt állok, s arra várok, hogy végre ajtót nyisson. Egész este alig aludtam, de még mindig célom megvalósításáért küzdök. Justin kinyitotta az ajtót, én pedig elképedve néztem, hogy lehet hajnali hatkor is ilyen tökéletes. Lábait fekete latexnadrág fedte, tökéletesen kidolgozott felsőtestét pedig hófehér trikó fedte, megjelenésének elhagyhatatlan darabja volt, fekete, fényes farmerdzsekije, ami összhangban tartotta, egész kinézetét. Cipő gyanánt fehér Suprát választott, fejére fekete napszemüveget tett. Haja az ég felé meredt, szemei dühösen csillogtak. Nem szólt, egy szót sem, kinyitotta fehér Ferrariját, én beültem az anyósülésre, Ő pedig a volán mögé. Mielőtt elindultunk volna, elővette telefonját. Nem tudtam mit csinál, de mikor a telefon kiesett kezéből, s az ülésen ért földet, megijedtem. Justin szája felvette az 'o' alakot, üveges tekintettel bámult előre. Megfogtam a telefont, megnéztem mi az, ami ennyire felzaklatta. Egy kép. Számomra ismeretlen fiú volt rajta, szomorú tekintete volt. Mikor elolvastam, nyilvánvalóvá vált, hogy miért is érzi magát rosszul. Megsajnáltam, de nem tudtam, hogy ki az a fiú, úgyhogy Justin felé fordultam.

- Ki ez a srác? - tettem fel a kérdést, Justin pedig egy másodpercre felém pillantott, aztán vissza maga elé. Ideges, dühös volt, és félt.

- Nissa legjobb barátja - felelte, én pedig megrökönyödtem. Katniss? Katniss kórházban van? Úristen.. - gondoltam magamban. 

- Menjünk oda - suttogtam. Láttam J-n, hogy valamit akar mondani, de nem tette. Azonnal a kórház felé vette az irányt. Ötvenes zónában nyolcvannal repesztett, de nem zavarta, ahogyan engem sem. Szörnyű bűntudat lett úrrá rajtam, úgy éreztem, mindenről én tehetek. 

A kórházba érve, azonnal odarohantunk a recepciós pult mögött álló, fiatal, csinos hölgyhöz, aki készségesen segített egy előttünk álló pároson. Mivel Justin még mindig sokkos állapotban volt, én beszéltem a nővel.

- Jó napot! Katniss Montgomeryhez jöttünk - hadartam idegesen, a hölgy pedig sajnálkozó pillantásokat lövellt felénk.

- Harmadik emelet, kétszázhúszas kórterem. Nagyon sokan vannak fent nála - felelte, mi pedig bólintottunk, s azonnal rohanni kezdtünk. Mikor az emeletre értünk, megpillantottunk egy csapat, számomra ismeretlen fiatalt. Feltételeztem, hogy Kat barátai azok, hiszen két lány, és három fiú ült ott, az egyik fiú ismerős volt a képről, de a többiek nem. Az egyik lánynak, akinek rikítóan vörös hajszínét azonnal kiszúrtam, kisírt szemekkel ült. Justin odasietett hozzájuk, én pedig követtem Őt. Elveszett voltam, és senkit nem ismertem közülük.

- Justin! - szólt meglepetten a képen szereplő fiú, aki Aaronnak hívtak. - Mit keresel itt? - kérdezte elképedve. Justin figyelmen kívül hagyta a fiatal srác kérdését, a vörös lány felé fordult, s idegesen kezdett el beszélni az ijedt lányhoz.

- Beth! Mi történt Niss-szel? - kérdezte, a fiatal, kétségbeesett lányt, akit Bethnek hívnak. A lány élettelenül megrázta a fejét, aztán újra sírásba tört ki. Biztos voltam benne, hogy Ő Kat legjobb barátnője.

- Elütötte egy teherautó - szólalt meg egy göndör hajú srác, elcsukló hangon. Ekkor hasított belém a felismerés, miszerint a tegnapi lány, akiről a hírek szóltak, nem más volt, mint Montgomery. Justin idegesen vert a falba, a többiek pedig nem értették, hogy mi baja. Hiszen Ők nem tudnak a két fiatal kapcsolatáról. Úgy éreztem, itt az idő, hogy én is megszólaljak. Megköszörültem torkomat, tekintetem pedig megállapodott Aaronon.

- Jól van? - hangom elcsuklott. Rájöttem, hogy hülye kérdés volt. Hogyan lenne jól? Elütötte egy kamion.. Az ember olyankor nem szokott jól lenni.

- Kómában van - suttogta, mire Justin odakapta tekintetét, aztán leült a földre, idegesen hajába túrt, majd arcát kezeibe temette.

Összetört...

Chapter Nine ~ Decision

JUSTIN BIEBER

Egész éjszaka csak dühösen forogtam, egy szemhunyásnyit sem aludtam, s mikor végre úgy éreztem, hogy az éjszaka súlya a szememre nehezedik, megszólalt az ébresztőm. Dühösen másztam ki az ágyból, s legszívesebben be sem mentem volna dolgozni, de mivel kötelességem, ezért megtettem. Egy óra alatt készen voltam, tökéletes megjelenéssel indultam el hófehér Ferrarimhoz, s azzal indultam meg az iskolába. Mindig is utáltam ezeket az építményeket, ahányszor tehettem, ellógtam a tanítási órákat, de most nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezt megtegyem. Így hozta a Sors, tanítanom kell. Ma Selena eljön hozzám, és a válaszomat követeli, de én nem tudok dönteni. Nem veszíthetem el a munkámat, de azt a csodálatos, törékeny lányt sem, akit az elmúlt hetekben annyira megkedveltem. Legszívesebben felképelném Sellyt, hogy térjen már észhez, de ezt azért mégsem tehetem. Mikor beálltam az épület parkolójába, az órámra pillantottam, mely szerint még fél óra volt tanítás kezdetéig. Nem akartam összetalálkozni Nissával, ezért az autóban maradtam, előkaptam zsebemből az arany Iphone-omat, azon keresztül pedig megrohamoztam a Twittert. Sokáig nézegettem, mikor megakadtak szemeim egy képen. Selena töltötte fel, egy ideig néztem.

@selenagomez az élet nehéz..

Elgondolkoztam azon, hogy milyen szépséges lány, mégis mennyire gonosz. Olyan boldogok voltunk együtt, de az már a múlt. Szerettem Őt. Tiszta szívemből szerettem, mindent megadtam neki, Ő mégis folyamatosan vitatkozott. Olyan volt, mint egy hárpia. Talán ez okozta kapcsolatunk vesztét. Mikor feleszméltem, már rég bent kellett volna lennem, így kipattantam az autóból, s miután meggyőződtem róla, hogy rendesen bezártam a járművet, rohanni kezdtem befelé. Éppen beértem az első órámra, ami pechemre Kattel volt. Mivel ugyanúgy kell kezeljem, mint a többi diákomat, többször is felszólítottam, Ő pedig dühösen égette rajtam tekintetét, mikor bevágtam neki egy egyest, amiért nem tanult. Nem akartam, de muszáj volt, hiszen a végén még azt feltételeznék, hogy kivételezem vele, azt pedig senki sem szeretné. A végén még gyanút fognának, hogy van köztünk valami. Pontosan én sem tudom, mi az a valami. De kialakult kettőnk közt egyfajta viszony. Hiszen megcsókoltam tegnap, s Ő viszonozta. Biztosan kedvel.
Utolsó órámról kijövet, már éppen indultam volna haza, mikor az igazgató elém toppant. Megijedtem, hátha rájött valamire, de mivel mosolygott, elég valószínűtlennek tűnt a dolog. Végigmért, aztán jókedvűen megszólalt.
- Mr. Bieber! Lenne egy kérésem - felelte kacarászva, én pedig csak furcsán álltam, s néztem rá. Mikor felfogtam, hogy válaszomra vár, heves bólogatásba kezdtem. Csak nem mondhatok neki nemet, hiszen örökre megutál, rosszabbik esetben pedig kirúg. Ez az, amit mindenáron el szeretnék kerülni.
- Szóval, lenne egy kirándulásról lenne szó, amit az iskola szervez a végzős évfolyamnak. Mivel ez az utolsó évük, szeretnénk az egész évfolyamot elvinni egy hétre Miamiba. Mivel mi is tudjuk, hogy elég tehetős ember vagyok, ezért mindent állni tudok a csaknem negyven főnek, beleértve a repülőjegyet, a szállást, az ételt, és a visszautat is. Mrs. Roberts, az irodalomtanár, és én, elmegyünk a diákokkal, de kéne még egy tanár. Magára gondoltam, hiszen maga fiatal, és a fiatalok kedvelik magát. Az ön utazását is állom, csak a válasza kell. Benne van? - kérdezte, s annyira izgatott volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Na meg nem is akartam, hiszen Miami legalább ötezer kilométerre van innen, én nem tudtam volna állni az egész hetet. Azonnal igent mondtam ajánlatára, tehát két hét múlva indulunk Miamiba, ám arra nem gondoltam, hogy Nissa is végzős, ezért Ő is ott lesz, hacsak nem jön el.

***

A nappali, fekete bőrkanapéján ültem, s az ujjaimat tördeltem, mikor csöngettek. Tudtam, hogy Selena az, ám semmi kedvem nem volt ajtót nyitni. Életkedvtelenül csoszogtam el a bejárati ajtóig, majd hatalmasra tártam azt. Gyönyörű ex-barátnőm, arcán hatalmas mosollyal libbent be a lakásomba, ám előtte megölelt. Nem öleltem vissza, de Őt ez sem zavarta. Otthonosan mozgott lakásomban. Elslisszolt a konyhába, ahol aztán töltött magának egy pohár narancs levet, s felpattant a konyhapultra. Hatalmas, barna szemeit rám meresztette, aztán arcára sunyi vigyor kúszott.

- Nos, döntöttél? - kérdezte, ám én nem válaszoltam. Üveges tekintettel meredtem magam elé, miközben válaszomon töprengtem. Sem a munkámat, sem pedig Katnisst nem akartam elveszíteni, mégis döntést kellett hozzak. Mély levegőt vettem, egy darabig bent tartottam, aztán kifújtam. Elsétáltam Selenáig, felugrottam mellé, majd erőtlenül megszólaltam.

- Döntöttem - aprót bólintott, aztán válaszra várva pillantott rám.

Chapter Eight ~ We Can't Do

KATNISS MONTGOMERY

Mikor rájöttem, hogy: ezt nem tehetjük. Ezerszer megbántam már, hogy visszacsókoltam, s azonnal eltoltam magamtól, majd fejemet a föld felé hajtva kezdtem motyogni:
- Ezt.. ezt nem szabad - dadogtam kétségbeesve. Justin óvatosan, és egyben gyengéden simított végig karomon, aztán eltűrt egy kósza tincset az arcomból, a fülem mögé. Így hajolt oda hozzám, nyakamat kezdte el puszilgatni, amitől testemet a hideg rázta. Ajkaimból felszakadt egy jóleső nyögés, nem bírtam ellenállni a nyakamat apró puszikkal behintő fiúnak, de közben tudtam, olyan dolgot csinálunk, amit nem tehetnénk. Helytelen volt, amit csináltunk, és ezt mindketten tudtuk. Hiszen Ő a tanárom.
- Nem érdekel, Katniss! Szükségem van rád - motyogta ajkaimba két apró csók között. Úgy éreztem, be kell adjam neki a derekam, ám valami megzavarta a mi kis légyottunkat. Pontosabban valaki. Justin ijedten kapta fejét a hang irányába, s én is ugyanígy tettem.
- Justin? Katniss? Ti meg mi a jó büdös francot műveltek? - kérdezte Selena felháborodva, én pedig meg sem bírtam szólalni, olyan szinten szégyelltem el magam. Justin is ugyanígy volt, nem szólt egy szót sem. Selena ott állt, válaszra várva, s a feszültség egyre csak nőtt, és nőtt. Gyáva voltam, beismerem, de nem tudtam jobbat, mint megfutamodni.
- Én most megyek, sajnálom - suttogtam, aztán válaszukat meg sem várva rohantam el onnan, vissza sem néztem, csak futottam, egészen hazáig, ahol aztán kitört belőlem a sírás. Nem tudtam, miért bőgök, de könnyeim vízesést megszégyenítően folytak végig arcomon, s párnámban végezték, melybe fejemet fúrtam. Nem tudtam, mit kellene tennem. Nincsenek olyan tanácsadó könyvek, amelyek erről írnak? 'Segítség, kedvelem a franciatanáromat! Nyolc tuti tipp ez ellen' - tökéletes címszó lenne, kínomban elnevettem magam, hiszen csak én lehetek ennyire hülye, hogy ilyeneket találok ki. Senkinek nem önthetem ki erről a lelkem. Bethany nem tudhatja meg, egyáltalán nem díjazná, sőt, ellenezné. Sue dührohamot kapna, hiszen odavan Bieberért, Aaronnal ilyenekről nem lehet beszélni, ha pedig pszichológushoz mennék kiönteni a lelkem, azonnal felnyomná Justint a rendőrségen. Bonyolult dolog ez, s úgy érzem, ebből semmiféleképpen sem jöhetek ki jól.

JUSTIN BIEBER

Miután Katniss elrohant, Selena felém vette az irányt. Szemei izzottak a dühtől, és a féltékenységtől. Nem
bírja elviselni, hogy én már nem érzek iránta semmit. Igencsak szánalmas dolog, hiszen egy csodálatos, egyedülálló nő, mégis arra szorul, hogy nyomuljon rám, akár egy pióca. Bármilyen pasit megkaphatna, mégis én kellek neki.
- Justin! Mégis hogy a fenébe gondoltad? Engem hozol randira, de ezzel a kis cafkával smárolsz? Nem értelek, Bieber. Ő egy diákod, egy kislány! Miért vagy ennyire felelőtlen? - üvöltött önkívületi állapotban. Selena mindig is ilyen volt. Édes csajnak tűnik, ám valójában egy vipera. A mi kapcsolatunk is részben ezért ért véget. A folytonos viták miatt, melyeket általában Ő provokált ki. Elviselhetetlen. Utálom, mikor kiosztanak, főleg, hogyha olyan ember teszi, akinek semmi köze a dolgokhoz, Selly pont ilyen személy ebben az esetben. Bár kedvelem, ezt nem vagyok hajlandó elviselni.
- Azt teszek, amit akarok! Ez az én életem, és nem fogsz beleszólni, mert neked már semmi közöd hozzám! Fel kéne fognod, hogy nem tehetsz semmit az ellen, hogy én és Nissa együtt legyünk - üvöltöttem ingerülten, mire Selena arcán gúnyos mosoly jelent meg, aztán fölényesen megszólalt.
- Szerintem pedig igen - nem értettem mit mond, így kérdőn néztem rá, ám szemeim idegesen csillogtak, ezt Ő is észrevehette, de nem foglalkozott vele, csak beszélt.

SELENA GOMEZ

Tennem kellett valamit. Nem hagyhattam, hogy Justin ezt tegye magával, hiszen Katniss egy fiatal kislány, aki azt sem tudja, mit tesz. Juju pedig.. Ő mindig a saját feje után megy, miközben nem is tudja pontosan, hogy mit akar. Simán a börtönben is végezheti, a tanár-diák viszony miatt. Szeretem Őt, és ezt nem nézhetem tétlenül. Eleinte utálni fog, idővel viszont rájön, hogy igazam volt, és hálás lesz nekem, amiért nem hagytam, hogy hülyeséget csináljon. Minket egymásnak teremtettek, és ezt Ő is tudja, csak fél bevallani magának, pedig itt lenne már az ideje.
- Szerintem pedig igen - mosolyogtam gúnyosan, Ő pedig kérdő pillantásokat küldött felém. Szemei dühösen meredtek rám, de nem törődtem vele, az Ő érdekeit néztem, s ez tűnt a legjobb megoldásnak. Nem vagyok ilyen, utálom ezt tenni, de ha muszáj, hát muszáj. - Nem fogsz többet találkozni Katnissel, és megmondod neki, hogy engem szeretsz, és együtt vagyunk. Mert ha nem, akkor feldoblak titeket az egyetemen, akkor pedig tudod mi lesz.. - vágtam gondolkodó fejet, aztán hozzátettem. - Holnap délelőtt meglátogatlak, addig van időd döntést hozni - közöltem, aztán gyorsan elszeleltem, mert tudtam, másodperceken belül robban, akkor pedig már jobb, ha nem vagyok ott.

Chapter Seven ~ Bittersweet

KATNISS MONTGOMERY

Justin arca ideges volt, zavart, és megvető. Furcsa volt, hogy így néz rám, hiszen Ő vágott át engem, Ő hazudott nekem, nem én neki. Nem igazán értettem, de nem is foglalkoztam vele. Úgy éreztem, hogyha Ő lehet lánnyal, akkor én is fiúval. Ez volt az a pont, amikor bevillant valami. Mi közünk nekünk egymáshoz? Hiszen nem járunk, de még annyira jóban sem vagyunk. Semmi közünk a másik szerelmi életéhez, és ezt nekem is el kellett ismernem. Tényleg, semmi.
Két külön autóval mentünk el a Perrie's-ig, amely Seattle legelőkelőbb étterme, nem is tudtam, hogyan lesz helyünk, aztán mikor odaértem, minden világossá vált. Justin ismerte a tulajt. Mondhatni, elég jóba voltak. Sőt, nagyon jóba. Kaptunk egy négyszemélyes asztalt, ahol azonnal helyet foglaltunk. Dylan úriember módjára húzta ki nekem a széket, melyre leülte, Ő pedig mellém helyezkedett el. Mindenki kért egy pohár pezsgőt, aztán rendeltünk ételt. Bár nem nagyon szeretem a tengeri ételeket, muszáj volt azt ennem, mivel más nem volt. Az asztalra kínos csend telepedett. Körülöttünk idősebb, pénzes emberek voltak, úgy éreztem, nem vagyok közéjük való. Selena és Justin tökéletesen néztek ki, hiszen nem csak összeöltöztek, illettek is egymáshoz. Csodálatos, fiatal párt alkottak, viszont Én és Dylan, tök más tészta voltunk. Mint két régi, jó barát. Nem volt meg az összhang, s az a kis szikra, mely a két másik félnél igen. Valakinek meg kellett törnie a kínos csendet, s erre a legalkalmasabb személy nem más volt, mint Selena. Ki is lett volna? Hiszen be nem áll a szája.
- Katniss, Dylan! - szólított kettőnket. - Hogyan ismerkedtetek meg? - mosolygott kedvesen, miközben rólunk kérdezett. Én épp ittam, így az italt félrenyeltem, kérdése hallatán, s miután már túl voltam a fuldokláson, kacagni kezdtem. Nem csak én voltam így, Dy is. Nagyon viccesen történt az összeismerkedésünk, ezt Ő is tudja.
- Na jó, elmesélem - adta meg magát Dylan, aztán belekezdett a történetbe. - Gimnáziumban, kilencedikesek voltunk. Első tanítási nap volt. Több srácot is ismertem a suliból, tehát már akkor voltak haverjaim. Velük mentem a folyosón, mikor Katniss nekem jött. Nem történt semmi, egy gyors bocsánatkérés után továbbsietett, viszont még aznap, egy kicsivel később nekinyitottam az ajtót. Katniss lefejelte, és agyrázkódást kapott. Nem direkt volt, de a makacsságának köszönhetően nem hitt nekem. Az a nap volt az, amikor megutáltuk egymást. Ugye, Kat? - kérdezte mosolyogva, én pedig csak vigyorogva bólogattam, utólag elég gyerekesnek tűnik, de akkor még nem volt az. Bár akkor még csak tizenöt éves voltam, de ez most tényleg mellékes.
- Aranyos - morgott Justin az orra alatt, mire én odakaptam fejemet. Kérdőn néztem rá, Ő pedig dühösen rám. Zavart. Rettentően zavart, hogy oktalanul haragszik rám, s egyre jobban kikívánkozott számon az alábbi rövidke monológ:
- Justin! Elmondanád, hogy mi a franc bajod van egész este? Nem értem. Tudtommal azt mondtad, hogy barátok vagyunk. És, tudod mit mondtál még? Azt, hogy nincs, és nem is lesz közted és Sel között semmi. Most pedig még is itt ülünk, négyen, de igazából csak ketten lettetek volna. Hogy miért is? Mert randira hívtad! Akkor most mi a fene bajod van? Ártottam neked valamit? Elkövettem ellened valamit, ami miatt okkal haragszol rám? Nem! Akkor pedig nőj fel, és állj le! - tátott szájjal figyelte kiborulásomat, de nem szólt semmit, nálam pedig betelt a pohár. Idegesen pattantam fel. - Köszönöm a meghívást, Selena, Dylan, de nekem ennyi elég volt. Elment az étvágyam - mondtam, aztán megindultam. Útközben megérkezett a kaja, így sikeresen nekimentem az étellel szolgáló hölgynek, kinek a tányér egész tartalma ruhájára borult. Nem foglalkozva a bámészkodó tömeggel, sietve tettem meg az utat a kijáratig, ahol aztán feltéptem az ajtót, s örömmel tudattam magammal, végre vége. Legalábbis ezt hittem, ám a következő pillanatban egy kész ragadta meg alkaromat. Justin volt az. Dühös volt, szorítása marta csuklómat. Elkezdett rángatni, én pedig annyira lesokkolódtam, hogy nem szóltam semmit, csak mentem utána. Az étterem hátsóbejáratánál állt meg, ami kihalt volt, s egy árva lélek sem tartózkodott ott. A hideg téglafalnak nyomott, két kezét fejemmel egy vonalban támasztotta meg, úgy beszélt hozzám.
- Katniss! Azért vagyok dühös, mert nem kedvellek, és nem akarom, hogy ezzel a kis nyikhaj, nyálgéppel randizzál. Nem bírom elviselni, ahogyan rád néz, ahogyan megfogja a kezed, ahogyan mosolyog, te pedig kedves vagy vele, és látszik, hogy jól kijöttök egymással. Már az első pillanattól kezdve utálom ezt a gyereket, és tudod miért? Mert ugyanaz tetszik neki, aki nekem is. A kurva életbe, milyen régóta meg akarom ezt tenni - hangja kimért volt, szavai lesokkoltak, s ami ez után következett, az a mennybe repített. Justin arcomat hatalmas tenyereibe vette, s száját ajkaim rabságába ejtette. Csókja édes volt, mint a méz, tele volt érzelemmel, ám bennem mégis keserédes érzés keletkezett, mert rájöttem: ...